Visegrád - Szentendre

Eléggé ki voltam készülve... sok gond, nehézség ért mostanában. Szerencsére sikerült nem bezárkóznom a szobámba, és arra gondoltam, a természet majd rendbe hoz. Elvonatoztam Nagymarosig, aztán komppal átkeltem a Dunán. Már ez rengeteget jelentett.
Ezután fogtam a térképet, és elindultam a piros jelzésen Pilisszentlászlóra. Kb 3 órás volt az út, és meseszép! (Bár az én ízlésemnek túl "civilizált" a sok kiépített úttal, pihenőhellyel, műtavacskával.)Ettől függetlenül felemelő érzés volt végig a patak mellett haladva egyedül, befelé figyelve sétálni.
Kellemesen kimerülten értem P.szentlászlóra, aztán egy gyors ebéd a hátizsákból, majd a zöld jelzésen irány Szentendere!
Sajnos ez a szakasz már nem volt olyan hangulatos, és a vége felé elég sokat kellett autóúton menni, ami ugye nem egy leányálom...
Fantasztikusan jó volt ez a nap, teljesen kikapcsolt, átdogozott, helyrerakott. Próbáljátok ki!

Képzeljétek, most jöttem rá, hogy a hagyományosan "férfiasnak" tartott nő nem feltétlenül férfias!

Engem elég "fiúsan" neveltek; az egész családban csak lányok születtek, és már eléggé unták ezt a sorozatot. Engem már elkezdtek vagány, fiús lénynek nevelni. Ez nem is zavart sokáig, sőt eléggé büszke voltam a határozottságomra, döntésképességemre, arra, hogy nem vagyok érzelgős-kiborulós-nyavíkolós...
Aztán megismertem más embereket - persze magamat is egyre jobban - és elkönyveltem magam fiúsként. Ez úgy 22-23 éves korom körül történt. Elkezdett zavarni, mert egyre inkább úgy érztem, hogy nem vagyok elég "nőies". Külsőleg persze oké, de úgy éreztem, macsólelkem van. Megijedtem ettől, úgyhogy elkezdtem itenzíven foglalkozni a témával.

Mostanában jöttem rá, hogy a "hagyományosan férfias tulajdonságok"-at jobb nem címkézni, nem nemhez kötni.

Erről a témáról írtam a szakdolgozatomat... és mégis csak fél évvel később fogtam fel, hogy miket is írtam le és hogy ideje lenne azokat a saját életemre is alkalmazni.

Szóval: szerintem a nők és a férfiak EMBEREK. Úgy gondolom, indokolatlan a sarkosított, merev kategorizálás, és hogy valójában kisebb a különbség közöttük, mint gondoljuk. (Persze, van és ez jó!) De nem lehet a két nemet ennyire elkülöníteni egymástól. Szerintem.

[És mostmár nem tartom magamat macsólelkűnek! Ráadásul klasszikus értelemben véve "nőiesebb" is lettem, mert simán merek sírni, panaszkodni mások előtt - amit eddig nem tettem. Lényeg az ön(el)ismeret!]

Barátságos! Van szellemi kihívás! Értelmes célokért lehet lelkesedni!
... ahol magaménak érzem az "ügyet", amin dolgozunk
... ahová nem kiskosztümben kell bejárni

jelenleg, álláskeresőként egyre pesszimistább vagyok. A kezdeti ambíciók megcsappantak; egyre gyakrabban mondom azt, hogy "végülis mindegy, ha jól megfizetik..."