Éppen 5 hete vetettem véget egy közel másfél éves kapcsolatnak. Az érzelmi skála összes fokát végigjártam és ugrálok lépcsőről lépcsőre most is.
Hihetetlen az emberi lélek. Ugyanazt éljük át máshogy, más miatt, más sorrendben, de ugyanazt.
Én szakítottam a párommal, helyesebben én mondtam ki a VÉGE szót, azt hittem majd küzd értem... de nem tette, mert már Ő IS lépni akart (mint utóbb kiderült egyéb forrásból), de nem volt elég bátor, csak kényelmes talán. Azonnal máshol keresett vigaszt, ahova vágyott már a végén! Én pedig összetört önbecsüléssel, hitevesztettséggel küzdöttem a NAGY szerelem és a tevagyanagyő álmok után.
Azt tanácsolom a hasonló helyzetben lévő lányoknak, hogy bármilyen nehéz is, NE keressétek az exet. A szenvedést, a kínt kezdjétek el szívből átélni és NE toljátok magatok előtt. Nektek nem lesz jó és neki sem. Csak neki máshogy nem, mert ő már nem úúúgy néz rád. Őrizzétek meg a NŐT magatokban, akik voltatok mellette, akik akartatok lenni mellette. Az idő tényleg segít... és ki tudja?! Talán olyan emléket hagytok magatok után az exben később, amit akkor fog felemlegetni magában, amikor ti NŐK már boldogan éltek azzal a Férfival, akit annak köszönhettek, hogy egyszercsak vége lett a nemisolyannagy exszerelemnek...
Mert jön még macskára kukásautó!