Két szélsőséges nőtípus van: az egyik görcsösen meg akar felelni a férfiaknak, a másik pedig a saját egyenjogúságát próbálja fennen fitogtatni, ő az, akinek nincsen szüksége senkire és semmire, hogy elérje céljait. No és persze a kettő közti átmenetek. Szerintem a férfiak is nagyon nagy mértékben formálnak minket, én magamon is tapasztalom, hogy ha valamilyen, addig idegen, számomra ismeretlen közegbe kerülök, akkor idővel alkalamazkodom. Alkalmazkodom ahhoz a képhez, ami annak a társaságnak a férfitagjaiban a nőkről él, noha nem teljes mértékben, annyira, hogy még önmagam maradhasak. Véleményem szerint ezért alakul most a két nem közti "egyensúly" ilyen módon. (Ez persze fordítva is igaz.) Vannak férfiak, akik a szó nem negatív értelmében elpuhulnak, több törődésre és gyengédségre vágynak és a mai liberális világunkban ezt ki is mutathatják. Korábban ez a történelmileg kialakult normák miatt nem volt megengedhető, a férfinak férfinak kellett maradnia, bármilyen helyzetbe került is. Ma már "elengedheti" magát, minden következmény nélkül, legalábbis a legtöbb esetben. De vannak olyan nők is, akik ezt állapotnak fogják, fogták fel és így bizonyos mértékben átvehették a férfi szerepét. A történelmileg lezajlott társadalmi feljődés során egyre több idejük szabadult fel a nőknek, így lehetőséghez jutottak, hogy a háztartáson kívül mással is foglalkozzanak. Hosszú távon ez pedig a mai helyzethez vezetett.
Mindezek révén kialakul a nők döntően két csoportja: akiknek szükségük van férfiakra, és akiknek nem (vagy nem ismerik be). Utóbbira tipikus példák a karrierépítő szinglik, bár nem szeretem ezt a kifejezést.
Mint minden esetben, itt is az arany középút lehet az ideális. Egy olyan nő, aki foglalkozik azzal, hogy szellemileg képzett legyen, célja, hogy megvalósítsa álmait, amelyek ideális esetben reálisak, mindezek mellett azonban vágyik a harmóniára, egy társra, családra. Akinek nem a karrier áll az első helyen, de fontos az életében.