5 Napja szakitottam. Két éves kapcsolat után.
Csodálatos 2 év volt, boldogok voltunk, sugárzott rólunk a boldogság, élveztük egymás társaságát. De egy felsöbb hatalom elvette Tölem, mert nekik nem feleltem meg. igazságtalanság. hiszen mindent megtettem Érte, mindenben segitettem, mindig mellette álltam. Fájt nekik, h engem jobban szeretett. De késöbb...
Éreztem, már nem szeret, már nem ugy nézett rám, nem égetett a takintete, nem lángolt a bőre mikor hozzáértem.
Bár azt mondta szeret, nem láttam rajta, csipőböl válaszolt, megszokás ...
Túl megalázó volt a helyzet. Továbbra is neki adtam mindenem, kezébe helyeztem a szivem, de semmit nem kaptam vissza. Fájt a felismerés, összeroppantotta a kezébe temetett szivem.
Igy ésszerü lépésre szántam el magam, én mondtam ki, igaz, ö mondatta velem.
Most kiderült, lehet h szeretett, de megtört férfi, behódolt egy felsöbb hatalomnak, hagyta h megtörténjen, hagyta h közénk álljanak, hagyta h becsapják.
Ki tudja mióta éltem hazugságban. A szerelmem a családjába volt szerelmes.
Ha kértem valamit az követelözés volt, szerintük. Mert ha a szülök igy gondolják... Bele nevelték hogy a fiuk is igy gondolkozzon.
"elmúlt a szerelem" ezt mondta. Most, szakitás után.
És amilyen hülye vagyok, magamban keresem a hibát.
De tanultam, és tudom, nem érdemes évödnöm.
Majd jön más. Addig marad a fájdalom, a hiánya, hogy nem ölel át, nem csókol, nem biztat, nem véd meg. És nem hiv csibének. Gyerekes, még elöttem az élet, de a fájdalom ugyanolyan mindenkinél, akárhány éves is vagy.
" A szerelem jó, a szerelem fáj"
Abban reménykedem, hogy Ő megtalálja a boldogságát, találjon egy olyan lányt, aki kirántja a szülöi kezekböl és végre teljes életet élhet.
Bár nem szeret már, és meghalt a remény is, h újra szeretni fog, nekem mindig Ö lesz a legfontosabb a világon, az első, igaz szerelmem.