Mikor lesz már szebb világ?

Képzeljünk el pármillió évet... Talán ismét egy mese! :)
Volt egy kor...nem volt bánat, boldogságban, szeretetben éltek az emberek és a természet.
Aztán jöttek a gondok, a makacsság, a bánat... a bűnök...
És minden felborult.
A hibák,hibákra halmozódtak...az emberek sodródtak el emberi mivoltuktól. Bezárták a szívüket a külvilág elől.
Ebbe a korba születtünk.
Senki nem szeret senkit és semmit. Nem becsülik az emberek ezt az életnek nevezett valamit. S gyermekeiknek is ezt adják tovább....ezt a semmit, ezt a rohanást.

Én HISZEK abban, hogy amikor felnő az én nemzedékem, akik mind mind ebbe a rosszba születtek, nem fogják elfelejteni, és az ő gyermekeiket már teljesen máshogy fogják nevelni.
Nevelni fogják a jóra, a szépre, a szeretre..mindarra,amit mi nagy nehezen megpróbáltunk kiharcolni magunknak.
Lesz egy új és szép világ, ahol ismét az "igazi értékek" lesznek a mérvadók.

Persze emberek vagyunk...ez úgysem lesz jó, és megint jönnek a hibák..Ez egy örök körforgás,sosem lesz vége...

De el fog jönni...el KELL jönnie ismét a boldogságnak! Mert hinni kell benne...
Nem felejthetitek el a sok rosszat...VÁLTOZTATNI KELL!
Ez a LÉLEK ÉS A SZIVEK FORRADALMA!
Törődjetek kicsit másokkal!
Meg fogja érni....

Ha lenne egy tündér és lehetne egy kívánságom nem szépséget,egészséget, boldog életet kívánnék...csupán annyit,hogy nyíljon ki végre az emberek szeme és tanuljanak meg vele látni!


Hogy utat tudjanak csinálni egy szebb világnak!!

Az ANGYALOK

Egy kis játék...

Nyugodj meg....

Képzeld el!!

Újra gyerek vagy...reményekkel,álmokkal,mesékkel...

Minden gyerek szereti az angyalokat...

Egy padlásszobában vagy...

Meleg van és kellemes illat...

Porosak a polcok, a bútorok, de ugyanakkor szépek...

Egy hinatszékben öregember ül...

Ölelő a mosolya...

Gyermeteg szemmel nézel rá,és megkéred, hogy meséljen az angyalokról...

Rád mosolyog....

ÉS:

Mesélj nekem mámoros szép mesét!

Mesélj kérlek,
Milyenek az angyalok?
Elmondanád,
Vagy talán ehhez még gyerek vagyok?
Repülnek ők,
Szárnyakon,mint a mesékben?
Varázs lengi körbe őket,
Mi világít,ha sötét van a szívekben?
Velünk vannak,
Ha az arcok elborulnak?
Láthatom őket,
Mikor a felhők vonulnak?

Mesélj kérlek,
Én milyen vagyok?
Ha egyszer odakerülök,
Befogadnak az angyalok?
Láthatom őket,
A mámoros magányban?
Átölelnek,
Mikor éjjel fekszem az ágyamban?
Szállhatok velük,
Ha megfogják két karom?
Álmomban érezhetem,
Mert én is úgy akarom?

Csak szállni velük.
Csak érezni szépségük.
Csak szállni velük.
Ugye velük mehetünk?

Mesélj milyen az életük!

Remélem másnak is annyit jelent majd ez a pár sor,mint amit nekem jelentett mikor írtam! :)

Benőtte a rengeteg


Ezüst eső hullik az égből.
Angyalok síratják szerelmük zálogát.
Sötét felhők borítják el az eget.
S eltűnt már minden remény, barát.

Arcomra néznek...Még itt vagyok!
De szólitanak a mámoros fellegek.
Napfény nem hull, virág nem nyílik.
S én innen örökre elmegyek...

Penge villan, szemembe fény.
Ellepi szívem a fájdalom.
Kiáltanék,de nem hallja senki.
S ha fáj is a lét..hát had fájjon,hagyom!

Egy kicsit akartam élni még...
Erdő rejtekén hasítani a szelet.
Megmutatni:léteznek a mesék.
S lennék szellem,mi hantján szendereg.

De álmomban is csak a menekvés az út.
S már nem vár ölelő kar sehol.
Álmomban is csak a kín az úr.
Míg körülöttem csak a csend honol.

Csak nézek e pusztuló világba.
S az utam örökre elveszett...
Indulnék, de léptem nem vezeti senki.
És a helyes ösvényt...benőtte a rengeteg.

Ez egy kicsit szomorú vers,de szerintem annál szebb..

A halál karjában

Ebben a topicban egy anyuka a lánya,egyik barátjának öngyilkosságának miértjeit keresi. Annak a fiunak az érzéseit nem tudhatom, és azt sem, hogy a többi 100 meg 100 majd velem egykoru fiatal,akár idősebb ember miért dönt a halál mellett...
De azt elmondhatom a világnak,én mért akartam eldobni az életem....mit éreztem....mit érezhet az,aki szintén ugyanígy lemond az életről...

Rohanó világban élünk. Senkinek nincs ideje semmire. Nincs ideje barátokra, nincs ideje a családjára, nincs ideje élni. De "Táncolj lassabban"
Táncolnánk mi lassabban is...de hova születtünk? Mindenhol a feladatok, a véget nem érő kihívások...és sehol egy ölelő kar, sehol a munkánk dicső eredménye...minden elenyész.
Nincs jövőnk...nincs...mert,nem hagyják,hogy mi a kis emberek itt a földön épitgessenek... Minden lerombolnak.
Olyan ez mint,amikor a vizparton a gyerekek homokvárat épitenek....jön egy nagyobb hullám(de elég már erre egy kisebb is) és vége a homokvárnak..hiába épitkezett oly szorgosan az a gyerkőc. Ez az ÉLETünk.

Annyi dolog fáj az embernek...és...túl kell rajta lépni,mondják ezt a NAGYOK ..
De amikor csak tombolnánk már és dühöngve őrülten menekülnénk egy jobb és szebb világba az nincs sehol.
Egy sikoly..egy kiálltás..egy dühödt érzés... és elveszik,ebben az ÉLET nevű "kínban"

HOVA LESZ íGY AZ EMBER?

Akkor már nem volt visszaűt...hetek óta csak arra vártam...mikor?!
Mikor jöhet el a pillanat,amikor azt mondhatom...vége...
Mindig volt valami apró,de ugyanakkor szép dolog,ami még ideköthetett. Egyedül voltam...nagyon...
Aznap édesanyám a kórházból jött haza,valószinüleg méhnyakrákja van(tudom ebbe,manapság...ccc..már senki nem hal bele...mert az orvostudomány-persze ha elég a kenőpénz- mindent megold,egy kis rák,már semmiség)
Szóval mikor hazaért,csak annyit vágott hozzám(persze megértem,én se tettem volna másképp..beteg volt és elkeseredett), csak annyit mondott,hogy" Meg fogok halni"
Hát ennyi volt? Minden végleg összeomlott? A romokból... [folytatódik]

Bemutatkoznék...de azt hiszem nem tudok...
Ezt nem lehet így leirni.
Talán,csak egy álom vagyok..vagy egy szellem.
Soxor eltűnök és feltűnök csak,mint a Nap vagy a Hold..vagy csak mint a csillagok...
Talán csak vagyok....

" Ha szakadék szélén állsz,
táncolj még vígabban.
De csak miben akarsz,
abban higyj,abban!

Ha Rád röhögnek,röhögj vissza!
Ne tudhassák az emberek,
hogy a szívnek megszakadni:
Mosolyogva is lehet!"

/Frank Róbert/

Ez a részlet...igazából...egyszerű,csak némi "fajdalomtapasztalat" kell hozzá.

Amint rájön az ember,hogy a világ a jóval és a rosszal együtt teljes,máris megvan a rejtély.
Ha csak jó dolgok történnének az emberrel,nem alakulna ki a személyiségének egy része,csak álomban élne,minden ingertől és érzéstől elzárva. Mint egy Marionett bábu.

Minden rossz dolog egy egy kihívás....
Mindenki érzi úgy,hogy egyszer feladja..mostmár elég...
De amint felállt valaki,visszanézve csak köszönheti a múltat és a rosszat is.
Én a sok JÓTÓL és a sok ROSSZTÓL vagyok az,ami...és örülök,hogy ez így történt.

Mért szaladunk, avagy hová tűnt a szerelem?

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egy gyönyörű hely, akkor még Föld volt a neve. Szellemek csaptak át a rengetegen, angyalok vigyázták minden élő léptét. A fák még zöldellettek, a tengerek mélyén millió szépség rejtezett. Az emberek őszinték voltak, szerettek, ápolták azt mi élő..mi gyönyörű. Ölelő karokra lelt minden magányos lélek,és szeretet lakozott a szívekben."

Ez volt régen.Minden ember kapott annyi szeretetet és törődést,amennyi neki kellett..és megvárhatta,amig szerelmes lett..és igazán boldogan élhet valakivel.
Manapság,senki nem törődik senkivel,és az emberek a másik nem karjaiba menekülnek,keresve a boldogságot, a törődést...
DE igazán szeretni nem tudnak...
Mért nem várhatjuk ki a szerelmünk?...

Mért van ez? Mért nem lehet szeretettel élni?
Mért pusztitják el azt aki szeret? Mért? Mért? Mért?
Erős nem lehet,az aki gyengéd? Mért csak úgy élhetünk ha mindenkit bántunk,és igy érjük el a céljaink...
Nemértem én ezt...

Csak egy kicsit lenne másképp!

Ez lehetne egy érzés is...mert most ezt érzem.
Talán,mint egy angyali párbeszéd:

,,Becsaptalak és megaláztalak,
legvégül elhagytalak kedvesem.
Ha tehettem, a szíved összetörtem,
mikor kellettem, inkább megszöktem.
Kinevettelek, ha igazán szerettél,
imádtalak, ha értem könnyeztél.
Könyörögtél? Megvetettelek.
Kínoztalak, hogy egy kicsit szeresselek.
Hibáztatsz? Többet ne remélj!
A tegnap elmúlt, ilyenné te tettél."


,,Miért nem öltél meg szemeddel,
Midőn ez is terajtad állt?
Miért nem dúltad szívemet fel,
S nem adtál énnekem halált?
Ölelő puha karjaidban
Kimúlnom miért nem lehetett!
Midőn szerelmes csókod ittam,
Miért nem szívtad ki lelkemet?...
Szívem' miért nem tépted ki bátran,
Midőn zokogva rád borult!...
Nem vergődném most itt a sárban,
És nem volnék ily nyomorult!"


/Jim Morrison/