Reményik Sándor: Mi mindíg búcsúzunk



Mondom néktek: mi mindíg búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsúzunk.

Guillaume Apollinaire

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra
Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
Hogy karjaink
Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket únván
Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
A szerelem
Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények
Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Jön napra nap új év válik tavalyra
Nincs ami a
Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem


ford. Vas I.
Lefordítá Eörsi I., Illyés Gy., Mészöly D., Rónay Gy. is - érdemes öszvevetni - nem biztos, hogy mindenkinek Vas István fordítása tetszik leginkább.

Gyönyörű képverse - kalligrammája Apollinaire-nek "A megsebzett galamb és a szökőkút" - Radnóti átültetésibe'.
Ezt sajna máshun köll megkeresniük: ide azt az eredeti formába' sajna nem lehet bérakni.

Való igaz, a természet újjászületése törvényszerűen ismétlődő, és talán mondhatjuk örömteli újjászületés. Más szemszögből nézve, mindenkinek mást jelenthet ez a szó. Lehet egy szörnyű betegség, családi tragédia vagy egy nehéz élethelyzet, amiből nem látunk kiutat. Könnyebb elviselni, ha vannak akik ilyenkor mellettünk állnak, támaszkodhatunk rájuk. Úgy gondolom sokan vannak azonban, akik magukra maradnak önhibájukon kívül, vagy személyiségükből adódóan, mert félnek közeledni embertársaikhoz, megtenni az első lépést, szinte önmagukat kell legyőzni ehhez. Ilyenkor valóban, mintha burokból szakadna ki az ember, mert örökös védekező állásba helyezkedik, mint a sün, amikor a tüskéit kiereszti. Nagyon nehéz ebből egyedül kitörni. Igen, észre kéne vennünk a segítségért felénk nyújtott kart és a ki nem mondott kérést, de sokszor elrohanunk mellette, mert a saját gondunkkal, bajunkkal vagyunk elfoglalva. Pedig sokszor elég lenne meghallgatni a másikat, vagy egy-két jó szót szólni.Talán, ha ezen tudnánk változtatni, az nagyon jó lenne! Déry Tibor szavaival élve " A szeretet nemcsak lelki haszon, hanem teher is, s nagyságával arányban üdíti, de egyben nyomasztja is az embert."

ITT A TAVASZ!!!!!! Figyeld csak ezt a kis verset, hogyan is irja le az újjászületést.


Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

galahad (50, F) Soltvadkert
Mindenkinek

Ilyenkor nehéz feltenni a kérdést húsvét táján, vaj' mivan az újászületésünkkel? A keresztény emberek jól tudják, a más felekezethez, vallásokhoz tartozók úgy szintén, azok, akik nem Krisztusra gondolnak, hanem a természet, télből való, kiszakadó újászületésére, mit jelent a természet átalakulása pillanatában embernek lenni. Meghalt a tél, könnyű azt mondani, hogy újjászületünk, de majd hogy, hogyan? Most nem a tél szmbólumáról szeretnék beszélni, hiszen "neki" is meg volt a maga tartalma, de ő kilőki az embert a törvényes változások elé. Amikor az ember kilábbal az évszakokból, szembetalálja önmagát saját személyiségével, amit soha kikerülni nem lehet. Nem csak akkor halunk meg napról-napra, amikor felettünk lepereg az élet, és születésnapot ünneplünk. Minden nap meghalunk, amikor búcsúznunk, elköszönünk kell a dolgainktól, mert tévedtünk, vagy mert megtésztettek minket. Az újjászületés mindig a mélységekből tör elő elementáris erővel. Az újjászületéshez merészség kell, nem lazaság. Persze, sokan azt hinnék, mindezek polémiák, holott nem azok. Újászületni a lélek -aki megtapasztalta -, saját fájdalmaiból véresen kitör, amikor szint vall maga előtt, de kinyújtja a kapaszkodásban csontig horzsolt karjait valahová. Az újjászületés soha nem egyedi kérdés, igaz, magányosan is meg lehet élni, de akkor az újjászületés olyan fájdalmas, mint az édesanyának, mikor a gyermekét a világra szüli.Az önmagunk átalakulását az igazság szerint soha nem szabadna évszakokhoz, sorsfordíró időszakokhoz kötni, hanem át kell élnünk annak misztériumát, ami igen nagy fájdalommal jár. És ilyen alkalommal kiállt a lélek valakiért, nem szerelemért, talán új barátért, mert a lélek uralja az egész emberi valóságunkat, amivel mi is eléggé nehezen sembesülünk, ha ismét az új burokbúl kiszakadni akarunk. Valahol ez az újjászületés egyik formája.

Számomra a tavasz mindig egy kicsit az újjászületést is jelenti. A hideg hónapok után a nap kellemesen melegít, szinte a levegőben érezni, hogy valami új, valami más jön. A bogarak és a többi kis élőlény előjön téli rejtekéből, de a kertek és az erdő is a madarak énekétől hangos. Ilyenkor egy kiadós séta a szabadban, és a hangulatunk is jobb lesz, megszabadulunk a nyomasztó gondolatoktól, mondhatni "újjászületünk". Milyen érdekes, az erdőben az árnyékos helyeken még hó van, de ahová odasüt a nap, már a tavasz jelei mutatkoznak. Rügyek fejlődnek, és a kiskertekben a tulipán, a jácint, a nárcisz is kibújtak a földből, és naponta szemmel láthatóan pár centit nőnek. Minden olyan várakozással teli.
Ilyenkor kevesebbet gondolunk a halálra, ami nagyon szomorú része az életnek,de hiszem, hogy mindenki, aki elmegy, hagy valamit magából szeretteinek, ismerőseinek, legyenek bármilyen viszonyban is, mert ezek a kapcsolatok a halál után átértékelődnek.

Olvasom ezt az idézetet és elgondolkodom rajta. Közben egy másik idézet jut eszembe ami ide kivánkozik

" A fizikai halál biztos. Mindenkit elér. Bele kell törődnünk. Senki nem állíthatja meg semmivel.
Egyetlen mentségünk lehet: hogy a lehető legtudatosabban éljük a jelen pillanatot, és hogy tényleg azt tegyük, amit tenni szeretnénk.
Hogy amikor elérkezik halálunk órája, szabad szívvel és felszabadult elmével hagyjuk hátra a testünket."