Vigyázzanak Magukra! Ám az elkerülhetetlent úgyse kerülhetik el

+rándula a der'kam. alig t'ok mozdulni, járni.
miko' a vacogtató éccaka utáni hideg röggel a mosógép továbbrakásával a +merevedett izmokat hirtlen nehez igénybevételnek tevém ki, súyost +terhelém üket, s ott ragadám.
gerincporckorong-csere-műtét es szükségeltethetik.
jó kis figyelmeztetés, h. testem es van, s az elmúlásig má' csa' rokkantan vénülök

Mit szól6 ehhö' a lélek?

"Nyomorúságom a, mi a Szt.Lélek befogadójává formál.
Ahho', h. vmi isteni legyen bennem, nem szükségös kilépnöm nyomorúságombó', csa e' kö' fogadnom azt.
+' bűnim is segítséget jelentnek, fö'téve, h. képes vagyok fölismerni bennük nyomorúságom.
Nyomorúságom lgméyin érintem Istent.
Szükségszerűség - az anyag engedelmességi Isten iránt.
A gőg azt mondja: 'enyim a jövő'. Az alázat az ellenkező igazság ismerete.
Minden bűn kísérlet arra, h. meneküljünk az időtül. Az erény az idő elszenvedési, magunkho' ölelési, míg csak + nem szakítja szívünk. Akko' 'z örökkévalós.ba jutunk.
A szerencsétlenség a jelenre redukálva +bénítja a lelket. Az alázat ennek elfogadása, a semmi elfogadása.
Nem vagyok s bele1ezem abba, h. ne legyek, mer' nem vagyok jó, s azt akarom, h. csa' a jó létezzen.
Minden gondo'kodó lény csa' annyira méltó szeretetre, h. létezésit Isten teremtő akarata által nyeré el, s birtokolja azt a képességet, h. Isten iránti xetetből lemondjon létezésirő'. Csa' e címen xet7em 'magam' s másokat.
Az 'én'-t állítni annyi, mint hazudni. Uram tévedés vagyok, semmi, közvetítő.."

Simone Weil: Szerencsétlenség s istenxetet, az Ami füzetekbül, Vigilia '98


most má'
velem marad
holtomig
a kínzó
fájdalom hogy egy
pillanatra se felejtsem
testem van
köszönöm Istenem hogy
megérezhettem hacsak
halványan is amennyire
el bírom
viselni a
keresztrefeszítés
kínját
minek csak
méypontja
nadírja
van csak csúcsa
zenitje
orgazmusa
csak a fájdalom
okozásának
okozóinak
becsvágyó művünknek
megengeded ugye
ez nem... [folytatódik]

Sziasztok! Látom jó régen szóltak hozzá a témához. Bevallom, talán túlérzékeny vagyok, ha fogyatékosokról van szó. Nem fogyatékosságnak, hanem megváltozott képességnek hívnám.Bár erre sokan csak legyintenek:nem mindegy minek nevezzük? Nem, nem mindegy. Mert állítólag emberek vagyunk, állítólag értelmesek, ami az állatvilágtól megkülönböztet minket. Az állatvilágban a gyengébb elpusztul. Nem viselik sorsát. És az embereknél? Na ugye. Tisztelet a kivételnek, de sok helyen így van.Pedig a felnőtteken áll, milyen példát mutatnak gyermekeiknek. 18 évig foglalkoztam gyermekekkel. Szerencsére, anyagilag kevés város engedheti meg magának azt a "luxust", hogy a sérült gyermekeknek külön intézményt tartsanak fenn. Ezért fordult elő, hogy az egészséges gyermekek közé, autista, néma, és bice-bóca gyermek is bekerült. Így az egészséges gyermekek láthatták, megtanulhatták, hogyan alkalmazkodjanak, éljenek együtt, kevésbé tökéletes társaikkal. Minden gond nélkül sikerült együtt nevelkedniük. Persze, hiszen Ők gyermekek. Tanulékonyak, tiszták,és még ártatlanok. Hogy utána mégis hol romlik el minden? Ezt mindenki döntse el saját maga. Annyit írnék még hozzá: a "fogyatékosoknak" is vannak érzéseik. Szeretnek ,szenvednek, sírnak, örülnek, stb. Lehet fogyatékos embert szeretni? Aki ma egészséges, holnap is az lesz még? Garanciát kapott rá? Ha átkerül a fogyatékosok táborába, megváltozik a szemléletmódja? Kénytelen lesz megváltozni. Üdvözlettel:Bessie

vak szerelem

szép, mint az élet
a jóság, szerelmes
érintés
már nem látok, megvakultam
Te nemlétező,
fekete rózsa vagy
a hiány rózsája

hangszirmaid
kibomlanak az időben
s leperegnek egyenként
lágyan testemre, a halott
földre, mint az álomban
mikor a visszhang tenger-
hullámai csapkodják a partot

Siasztok..
33 éve élek gerincsérülésel.Fogyatékosként valóban megváltozik a világszemlélet.Egyszerre más dolgok kerülnek elötérbe,sokall jobban odafigyelünk a részletekre.Ami az egésszségesnek rutinszerü,normális, az töllünk különleges odafigyelést kiván.Az emberek hozáálása rendszerint megváltozik ha fogyatékosal ál szemben.Személyesen volt már minmden féle tapasztalatom,a ,,legmeszebmenö sajnálattol"egészen az ellenszenvig,mindent tapasztaltam már.Véleményem szerint a fogyatékosnak kell megtenie az elsö lépést ,mert raita mullik hogyanis reagálnak az emberek körülötte.Egy mosoly vagy egy gyorsan odavetett humoros megjegyzés rögtön feloldi a feszültcséget.Mert általában az egésszséges feszélyezve érzi magát .
Igazi harmóniát viszont csak a családom körében érzek.
Józsi

... másként látni a világot. Mi a fogyatékosság? A konvencióknak való megfelelés hiánya. De ki az, aki azt mondja, hogy a konvención túli jelenségek rosszak, vagy hamisak? Talán épp azt hozzák meg, ami sok egészséges emberből hiányzik - a tisztaságot, az őszinteséget, a félelemnélküliséget. És leginkább - az önfeledtséget... A másság erény, ha a szeretetből fakad, az egyformaság hátrány ha a megfelelési kényszerből származik... Minden nézőpont kérdése.

Sziasztok! Én igazán tudom milyen fogyatékosként élni. A párommal együtt azok vagyunk. A párom amig tudott menni,utcai rokkantkocsival közlekedett. Mindent Ő intézett a bevásárlástól kezdve a hivatalos ügyintézésig. Én kerekesszékkel közlekedem,de itthon megcsinálok mindent. Sajnos a párom egy év óta már nem tud felkelni az ágyból,de azért az élniakarása példa lehet mindenki előtt. Szerencsére azért van segítségem. Egy héten kétszer jön szociális gondozó,aki segít a hivatalos dolgokat,bevásárlásokat elintézni. Az emberek ugyanúgy viselkednek velünk szemben mint az egészségesekkel. Sokszor csodálkoznak rajtunk,hogy mindig vidámak vagyunk,nem lógatjuk az orrunkat. Azt mondjuk,hogyha búsulunk,akkor sem változik semmi. Arra gondolunk,hogy vannak nálunk súlyosabb fogyatékosok,akik még annyit sem tudtak,illetve tudnak megtenni amit mi. Nyitott vagyok mindenre. Szívesen levelezek mindenkivel.

Sziasztok!

Lehet nem nekem kéne ide irnom, de egy kicsit más oldalról is szeretném megvilágitani a fogyatékosok életét!

Van egy barátom, 15 éves és nagyon beteg. Down kóros, nyitott gerinccel született, deréktól lefelé béna, epilepsziás és szivbeteg. Elsorolni is hosszú!
Én vagyok az egyetlen barátja... a testvérén és anyukáján kivül nincs senkije. És mégis olyan mintha a világ legboldogabb embere lenne! Mert amig mi egészségesek nyavalygunk minden kis apró fájdalmunkon, addig neki elviselhetetlenül fáj és mégis örül minden apró kis dolognak!!! Annyira tud szeretni és ragaszkodni mint egy pici virág a rét közepén amit bármikor elvihet egy vihar, és ő mégis kapaszkodik csöppnyi kis gyökerével.
Hatalmas feladat rá vigyázni, és anyukáját nagyon tisztelem és szeretem ezért.
És hogy megtapasztalhattam mennyire szeretetrevágyó és méltán érdemlő, nem tudom elképzelni, hogy lehet egy ilyen ember mellett elmenni és legyinteni :"Béna", "Idegesitő", "Megvan a saját bajom, nem kell az övé"...!!!
Ez utóbbi mondat különösen felháborit,mert ha valakihez szeretettel fordulunk, szeretetet kapunk..és bármilyen meglepő, de a Róla való gondoskodás sokkal több erőt ad a saját bajunk megsegitésén, mint az egyesek hinnék!!!

Aki kiváncsi például a down kórosok "kicsi vidámságára" nyugodtan keresse fel a Parafónia nevü zenekart és nézze meg egyszer az előadásukat...mert ha nem hitt a csodákban eddig, most élőben megtapasztalhatja.

És akit ez sem érintene meg....azt nagyon tudom sajnálni!

Na heló!

Úgy tünik az én levelem az első ebben a témában. Nekem van egy fogyatékos osztálytársam. Mi csak 9.-esek vagyunk. A lány azért járhat normális iskolába, mert csak kezdetleges autista. Mivel 15, de még csak most pubertál állandóan a "nemi éltéről" mesél és qrvának tartja magát és büszkélkedik vele. Ha van valamilyen koncert, ő eljön és ránk száll. Minket is kellemetlen helyzetbe hoz és másokat is zavar. Egy ideig még vicces volt és direkt provokáltuk, de már fárasztó és idegesítő. A felsőbb évesek állandóan szivatják, ő meg azt hisz, hogy szerelmesek belé. Egyik osztálytársnőnkre rá van szállva és állandóan rajta lóg vagy beszól neki. Osztálytársnők már azon a szinten van, h gyűlöli és látni se bírja. Dráma tagozaton vagyunk és dráma órákat mindig elrontja, mert eleve a szinjátszáshoz és a komunikációhoz kell a személyiség és annak tudata, de neki nincs személyisége! Nem alakult ki benne. A memóriája valami félelmetes! Olyanokra emlékszik, amit még szeptemberben mondtunk neki. Próbál minket utánozni, mikor velünk van, de amikor órán csak ül vagy amikor egyedül van(ilyen szinte sosincs)akkor bambaán néz maga elé és tátog valamit Félelemetes! Dráma órákra szerencsére már nem jár, mivel úgy sem ért semmit. Azért ide jelentkezett, mert dráma szakon nincsenek akkora s..fejek, mint más szakokon.
Minket rettentően idegesít, de nem tudunk semmit se tenni. Az orvosok azt mondják járhat ide, a atanárok minket hibáztatnak ha valami kis "botrány" szerű valami van körülötte. De már jobb a helyzet, mint év elején. A legrosszabb talán, h minket egyáltalán nem kérdeztek meg, h válalunk e egy fogyatékos osztálytársat. Lehet, hogy ez elég önzően hangzik, de igazságtalan, h 26 embernek meg kell tanulnia egy fogyatékossal bánni és elviselni őt, mikor mindenkinek meg van a saját baja. Attól függetlenül, h ilyen fiatalok vagyunk, nekünk is vannak gondjaink, nekünk is vannak tragédiáink, még akkor is ha nem olyan nagyok, mint a beteg osztársunké. Sokszor nagyon fárasztó és akaratunk... [folytatódik]