"Sosem késő

Minden pillantásod
lehet üzenet,
s tetteid - ritmusa a szónak.
Csengettyűszóra is
jöhet a halál,
ahogy csillagodnak
kemény - földet érő csókja.

Szaggatott vitorla hajnalod,
s a csupasz árboc rúdja
átszúrta meg sem
született magzatod.
Most indulj útnak!
Sosem késő - amíg ajkadon
ott lüktet az új hajnal
egy szerető csókban."

szentimentális ötsoros
- lányomnak, amikor fölnőtt s Szent Mihály napján P.-ba utazott

a könnyeket hagyjuk későbbre
senki ne lássa
legyünk vidámak
ragyog az ég
csak Te hiányzol



a búcsú ideje

jó volt Veled
megértettél
s most menned kell
vár az élet

hiányozni fogsz
nagyon

Isten óvjon
köszönöm
Neki is
az együtt töltött időt
/hogy eddig is velem voltál

a szívem szakad meg
fájdalmas
rossz
elmenni látni
hagyni
olyan mint várni
valaki kedves halálát

halálos lesz távolléted

de ettől félve
ne is találkozzunk?

várni foglak
mindig

vigyázz Magadra
kérlek
- nekem

s szégyenlősen suttogom:
nefelejcs - kicsiny Virág

"Aki nem ismeri múltját, hagyományait, az elveszti gyökereit;csak hányódik a világban. Néha-néha fel kell kerekednünk,útra kelnünk, mindegy hova... a valóságba vagy a lélek tájain, az emlékezetünk segítségével, hogy visszataláljunk romlatlan önmagunkhoz."/ Krúdy Gyula/

Jövő héten megyek ki fél évre Spanyolországba. Azt mondják bátor vagyok, hogy belevágok. De vannak céljaim vele...Tegnap jöttem rá mik is azok....
Osho tanításai sokat mondanak:
Azt mondja, hogyha valaki fél a magánytól, annak fel kell másznia a Mont Everestre, hogy egyedül legyen és ezáltal megismerje mi az amitől igazán fél. Ha félsz a sötéttől, be kell menned a sötétbe, hogy meglásd milyen is az. És ha tudod, akkor már nem fogsz félni...
Egyedül leszek. Így megtanulok nem mindenáron, görcsösen kerseni valakit, lenni valakivel, lenni valahol csak hogy ne legyek egyedül.
Ehhez szorosan kapcsolódik a másik tanítás:
"Az élet keresés – szüntelen, kétségbeesett , reménytelen kutatás valami után, amiről nem tudjuk pontosan, hogy micsoda. A kutatás folytatódik, akár találsz valamit, akár nem.Kutat a szegény, kutat a gzadag, az egészséges, a bölcs a hatalmas, az ostoba- és senki sem tudja pontosan mit is keres. És ez a keresés nem engedi, hgy itt és most létezz, mert folyton valamerre másfelé űz. A keresés egy kivetítés, egy vágy, egy meggyőződés, amely azt mondja, hogy valami másra van szükséged – ami biztosan létezik, csak máshol, nem ott, és nem amikor te vagy. Megkérdezted valaha magadtól, mi az amit igazán keresel?"
Ez az amit én csinálok. Hajszolom az életet. Ezáltal nem veszem észre a boldog pillanatokat. Emiatt sok mindent elrontottam már. Így hát megpróbálok örülni annak, ha csak nézem a TV-t, olvasok a tengerparton, mert az is lehet jó dolog...Szeretném megtalálni Önmagam. Újra....

Az egyetlen igaz út az, amely önmagunkhoz vezet... Minden ember célja és élete értelme saját magában keresendő. A külvilág adhat pótszereket és mellékutakat, talán lehetőségeket is - de az ÚT, amelyet előbb-utóbb mindannyian végigjárunk, csak a lelkünkben fellelhető.

De igen! Akár a valóságban akár a magunkhoz vezető hosszú úton el kell indulni! A kérdés csupán az,mikor maradunk igazán önmagunk, ha kinyílunk vagy ha magunkat megőrizzük? Örök kérdés.

Induljunk, ne induljunk, itt van, másutt van, keressük ne keressük.
bármelyik utat válaszhatjuk. de ki mondja meg, hogy biztos jó úton haladunk, hogy nem az elménk játéka csupán. mert vannak akik szeretnek és vannak akik hagyják magukat szeretni. mind a két féle ember azt mondja én szeretek. ez csak egy példa. mire halgassunk? az eszünkre? a szívünkre? buddhára? mit kövessünk magunkba. mindig az válik valóra amiben éppen hiszünk és azok mind mi vagyunk. mi? vagy a kivetítéseink? mindenki hisz magában vagy másban. szerintem az egyik legfontosabb dolog az alázatosság.
köszönöm

Szerintem az útrakelést megelözi néhány dolog. Nálam ez úgy volt, hogy
1./ rájöttem, hogy nem jó az, ami van,
2./ hittem, hogy lehet jobb is,
3./ beláttam, hogy eddigi eszközeim nem elégségesek,
s elindúltam, s mentem mentem, megyek, megyegetek :), amíg ... az út végére nem érek.
KL

Önmagunkká válni rendkívüli bátorság és csak az úton lehet,ami térbe-időbe zárt és sokszor a magány keresztjével jár.Valóban sosem tudjuk,hogy befejeződött-e?Ettől végtelen a történet.Az emberi kapcsolatok a folyamatot mindig segítik,még akkor is,ha elakadottnak érezzük magunkat.A folyamat sosem jár nyugalommal,legfeljebb némi megelégedettséggel.
Azor

Az útnak indulni, nem elindulni kérdés szerintem egyenértékű az éljük az életünket, vagy az élet sodor bennünket valahová kérdésével.
Az ember eddigi történelme során mindig abból indult ki, hogy nincs igazából HOVÁ indulni. Mit értek ezen?
Nem határozott meg igazából senki egy olyan utat, amelyben garantáltan "megtalálhatjuk magunkat". Az ember követhet egy eszmét, egy vallást, egy értékrendet, akkor valóban elég kitartással mégis megpróbálhat jobb életet élni, mint eleink. De igazából nincs próbája annak, nincs ellenőrzési pont arra, hogy mikor értem el oda, hogy ismerem magam.
Vagy van? Mit szólsz ehhez, kedves olvasóm?
Azt azért el kell mondanom, hogy szerintem nem annyira reménytelen a helyzet.
Akinek kedve van erről velem levelezni, nosza írjon!

Szerintem nem feltetlenul szukseges elindulni. Kicsit ironikus, hogy ezt mondom, mivel eppen en utnak indultam. A fontos a masodik resz, onmagunkat megtalalni. Ha magaddal tisztaban vagy, akkor a tobbi jon magatol.

De igen. Útnak kell indulni, és meg kell találni önmagunkat. Számomra önmagunk megtalálása nem más, mint az, hogy az ember az adottságaival, képességeivel és a hajlamaival összhagban, harmóniában él. Az ember azt az életet éli, amelyben azt érzi, hogy a helyén van. S ez az út, amelyet bejárva az ember erre rátalál, mindenki számára más, mindenkinek saját magának kell erre rátalálnia.
S az út, önmagunk megkeresése /megtalálása független a társadalmi presztízstől, elismertségtől, elvárásoktól, bár egészen biztos, hogy ez egyben hasznos a társadalom számára is.
S miért olyan nehéz útnak indulni, haladni önmagunk felé? Mert ez az önismeret útja is egyben, ahol folyamatosan tanulni kell, ahol az embernek saját magának kell saját magával néha nagyon szigorúnak lennie, hogy ne a könnyebb utat válassza, ahol az embernek gyakran változtatnia kell, sőt néha gyökeresen meg kell változtania az életét, hogy tovább haladhasson.
Mert az ember megszokásból, kényelemből, a társadalmi, családi mintára hivatkozva, rosszul felfogott jócselekedetből stb. könnyen becsapja magát.

Dehogynem, csakhogy ez az út nagyon nehéz. Ezt már az ókori bölcsek sem titkolták, hogy tkp. ez a lenehezebb feladat. Nagyadag bátorság kell hozzá és kitartás, és az, hogy ne merüljünk bele öntudatlanul (Ébredj Tudatára!- Awarenss - írja Anthony de Mello) a fogyasztás felszínes világába. Egész életen át tartó feladat. Tulajdonképpen erről szól az összes vallás, főleg azoknak a misztikus irányzatai.

Túl könnyű lenne úgy élni egész életünkben, hogy mindig az elvárásoknak felelünk csak meg. Elvárás van rengeteg, a szorgalmas munkát, jólét, tv, rádió, miegyéb. De valahogy mindez kevés. Olyan dolgokat kellene csinálni, amik jók, igaziak és tiszták. Amiben teljes egészében benne lehetek, és ami másnak is hasznára válik. Valami ilyesminek képzelem az utat, amiről a régi bölcsek taníthattak.
Persze a kérdés az, hogy mik ezek a dolgok?