A Nagypapa, Pali-bácsi és a Nagy Zöld Hernyó esete

Szívesen emlékszem vissza gyermekkori élményeimre, közülük egy még ma is különösen élesen él emlékezetemben.
Történt, hogy nagyapám (kb. 30 éve) egy szép nyári napon a meggyborát fejtegette át egyik hordóból a másikba. Közben a délelőtt folyamán megjelentek a "hasonló" barátok, valamennyi "borszakértői emlékéremmel dicsekedett", és segítettek nagyapámnak e nemes műveletben. Ha már így összejöttek hát sűrűn meg is kóstolták a finom nedüt, mellé egy kis nagymama által sütött pogácsát ropogtattak.
Telt-múlt az idő, hatott a meggybor. A nótáskedv, a kacsázó járás mind ezt igazolták.
Elérkezett az ebéd ideje. Nagymama az öreg diófa alatt terített asztalt, oda hordta halomba a finomabbnál finomabb falatokat. Kb. 10-en ülhettük körbe az asztalt. Nagymama mindenkinek szedett a levesből. Felcsapott a húsleves gőzőlgő, forró finom illata. Nagypapa ezen idő alatt a meggybor folyamatos utánpótlásáról gondoskodott. Végre elkezdődött az evészet, s ezzel együtt a "kaland".
Már a leves felénél tartott a társaság amikor nagyapám is nekikezdett a kanalazásnak. Az ötödik kanál csak félútig jutott. No, hát pontosan ekkor pottyant a kanalába a Nagy Zöld Hernyó. A leves mind kispriccelt, hernyó barátunk pedig ott feküdt hanyatt, mind a 40 lábát égnek állítva az üres kanálban. Nagypapa persze nem jött zavarba. Rácsodálkozott, majd ezt mondta: "Mondd mamikám, mióta teszel uborkát a húslevesbe"?
Miután sikerült a papát felhomályosítani a hernyó és az uborka közti különbségekről Ő elhatározta, hogy megszabadul a hivatlan ebédelőtől. A hernyó kanálról való lepöckölésének eredménye az lett, hogy szegény pára most meg a meggyborban (a Pali-bácsi meggyboros poharában) kötött ki. Pali-bácsi sem volt elveszett ember: a husi-darabot kézzel kipecázta, a bort felhajtotta, majd a szemmel láthatóan rémült, levestől, bortól csöpögő hernyót megpróbálta eldobni.
Azt láttuk, hogy eldobta. Azt is láttuk, hogy felfelé dobta. A diófa felé. Visszafelé... [folytatódik]