Természetesen...ahányszor belenézek a tükörbe, :) mindig látok egy nagyszerű embert, aki nap mint nap egyre több, akitől lehet valamit tanulni, aki maga is egyre többet tanul s jobbá teszi az életet. :)...aki nemcsak önmagának él, de másokért is tesz...ezért írtam róla pár gondolatot. Magamról. Mindenki írhatna magáról valami ilyesmit, nem igaz? Mert mindenkiben valahol ott van egy 'nagyszerű' ember!

Ernő bácsi

Nekünk, tanítványainak csak Ernő bácsi marad dr. Barsi Ernő, aki nyáron töltötte be 87. életévét.
Sokan ismerik az országban pedagógiai, kutatói és publikációs tevékenységét.
Olyan szívvel hegedülni, s énekelni azóta sem hallottam senkit! Ma is hallom hangját, ahogy kedveseimnek szólít bennünk, s meséit Szigetközről, Csallóközről.
S a dalokat, amit gyűjtött: Fújdogál a szél az öreg Duna felől, Által megyek az óvári nagy hídon...
S hogy minden dalnak külön története van, azt is tőle tanultuk meg.
Elhitette velünk, hogy mindegyikünk torkában kincs van, s énekelni, muzsikálni öröm.
Azt vallotta: "A szeretet sugározzon mindenüvé, mert szeretet nélkül nem lehet sem muzsikálni, se tanítani, se írni. Szeresse mindenki az övéit, saját népét és értékeit, hogy másokét is szeretni tudja."
Református teológiai, zeneakadémiai, néprajzi végzettséggel is megmaradt annak, aki mindig is volt; a magyar kultúra szerény, alázatos nagykövetének.
Tanítványa volt Kodály Zoltánnak, s Ernő bácsi életútjára is érvényes Kodály következő mondása:"Nem faj a magyarság, hanem kultúra.
...A magyar kultúra pislákoló mécses, a mécstől azonban világító fáklya lehet. Még sokan élnek, akik nem tudnak róla.Nem ismerik, tehát nem szerethetik.
Elég lenne az itt élők, eddig közömbösek tevékeny érdeklődése, hogy a mécses fáklyaként lobogjon föl. Ezzel a magyarságnak olyan védőbástyája épülne, amin nem fognak az anyagi erők fegyverei."
Ernő bácsi egész életét annak szentelte, hogy ez a fáklya fellobogjon.
Isten éltesse Ernő bácsit még nagyon sokáig, és szellemi frissesége sokáig égjen ifjonti hévvel!

Kőrösi Csoma Sándor

Kire már nincs szükség
példakép nekem
egycélúságod
a döglesztő mocsárból
hideg csúcsra vágyva
értni s
használni
enyéimnek s idegeneknek

mély az éj
akad, ki segít
mások becsülnek
tán felolvad
a gyűlölet és közöny
jégfala
mielőtt önmagunk büntetése
özönébe fúlunk


Más:
Egy konzervatív politikus emberi példája a totalitárius diktatúrákban
Esterházy János (* 1901. III. 14., Nyitraújlak - + 1957. III. 8., mirovi börtön)

E kisebbségi magyar politikus személye éles szópárbajok tárgyát képezi a magyar és szlovák, valamint cseh történészek és politikusok között a totalitarizmus bukása óta. De még ez is haladás, mert korábban a nevét sem volt szabad kiejteni és igazán nagyon kevesen tudták, ki is volt ő, miért küzdött és szenvedett mártírhalált. Esterházy János politikusi működése és műve összefonódik a fölvidéki magyar kisebbség sorsával, így az uralkodó többség és elit általi megítélése sajnos még ma is kihatással van ezen etnikum lehetőségeire, ill. azoknak adekvát fokmérője.
Esterházy János, apai részről az Esterházy család cseszneki, grófi ágából származott. Apját szintén Jánosnak hívták (1864-1905). Korai halála után özvegye, a lengyel származású Tarnowska Erzsébet (1875-1956) egyedül nevelte tovább három gyermekét - hagyományos keresztényi és nemzeti szellemben. A Nyitra melletti Újlakon található családi kúriájuk, melyet a II. világháború után kisajátítottak, a család még ott maradt tagjait a gazdasági épületbe száműzve. Azóta elmegyógyintézet működik az épületben. Nyitraújlak szlovák falu, ahol az idősek máig is megbecsüléssel emlékeznek az Esterházy családra . Jánosnak két lánytestvére volt: nővérét, aki később szintén jelentős közéleti személyiséggé vált, Lujzának (1899-1966), húgát Márianak hívták.
Közgazdasági tanulmányai befejezése után János az I. világháború után a családi birtokon kezdett gazdálkodni, majd bekapcsolódott azokba a Nyitra környéki önkéntes honvédelmi akciókba, amelyeknek a célja... [folytatódik]

SZEMEMBEN nagyszerü,aki nem volt más,m int a matematika tanárnőm. Sajmos,már nem él.Általánosban tanitott engem.Az óráinvégig , /órák után korrepetáláson is/ lelkesen ,csillogo szemmel , odaadóan magyarázta az éppen következő anyagot. Lelkesen magyarázta, majd teljes szigorral számon kérte.Egy szóért/jó válasz esetén /ötös,de egyes is lehetett ugyanez, ha valaki nem tudott!! Talán ez lehetett a tanitás módszrének titka. Az iskola melleti házban lakott , családjával együtt. Sosem felejtem el ,amikor a tanárnő otthon éppen palacsintát sütött,Mi néhányan , becsöngettünk, dolgozatirás előtti problémával, Ő - a palacsintasütés közben -adta meg a választ kérdéseinke, a végén 1-1- falat palacsintával is megvendégelt,és elmondta az igazságot"az Élet csupa-csupa matekból áll gyerekeim ""-rá kellettjönnöm, hogy tényleg igy van.A mai NEBULÓK-nak is ilyen lelkes tanárnéniket kivánok,akik az "ÉLET MATEK-jára is felkészitenek. Sosem felejtem.

marika12

Ismerek én is egy ilyen embert, aki a feleségét 43 évi házasság után is úgy szereti, mint fiatal korában, pedig már beteges és nem is olyan szép mint fiatalon. A családjáért rengeteget dolgozott. Gyermekeit nagy szeretetben nevelte. Mindig ott volt ahol segiteni tudott.
Ha valakinek pro9blémája volt egyből mentsegiteni, nem kérdezte megérdemli-e. Számithattak rá a szomszédok a munkatársai is. Az élet megfricskázta a fia súlyos életveszélyes balesetet szenvedett. Évekig gondozták a feleségével. Istenhez imádkoztak, mert már más remény nem volt. Végül sikerült. Meggyógyult. Ekkor ő lett sulyos beteg. Ennek ellenére segíti beteg feleségét és vigyázza minden lépését. Még mindig ő a család fő energiája. Gyermekei szeretik a felesége imádja. Ennyi évet boldogságban lehúzni csendesen és békességben igazán nagyszerü dolog a mai világban.
Sziasztok.

ismerem ,es orulok, hogy van ilyen ember a kornyezetemben. szinte mar a peldakepemnek tekinetem- persze ezt meg egyszer se mondtam, se neki se masnak. nem is gondolnak:) nem vilaghiru, nem "kulonleges"-persze hogy az, de megis hetkoznapi ember... egyszeruen kedves, vidam, es irigylem az eleteert... boldog hazassagban el, 4 kicsi imadnivalo gyerek anyukaja, jo haziasszony, nagyon jol foz, okos, intelligens- orvosi diplomaja van... vallasos, es erre epittette eletet, es neki bejott... talan ez lehet a hatterben az a dolog, ami oda veztett, hogy "mindent elerjen"... megerto, konnyen kiismeri az embereket... remelem, hogy 15 ev mulva en is ugy elek majd mint o, ez a nagy vagyam... a ferje is egy nagyon rendes becsuletes ember... nagyon szeretem oket, de sajnos a tavolsag miatt ritkan jutok el hozzajuk...
amik a legfontosabb szemelyes targyaim, azokat toluk kaptam- nem a szuleimtol... a gyurumet is... ez mindennap eszembe jutattja oket...

Asszem Merei Ferenc alomelemzeseben irta, hogy a kornyezet hatarozza meg az almokban szereplo emberek egy csoportjat. Egy masik magatol ertetodo csoport a csalad, fontos kapcsolatok. Az uzenetet viszont a harmadik csoport vagyis inkabb nehany merfoldko szemelyiseg miatt irtam epp ide.

Merei azt tapasztalta, hogy vannak rendszeresen visszatero emberek almaiban, akik nem helyzetfuggoek, es nem is csaladtagok/olyanok akikkel mindenkeppen gondol az ember. Ok azok, akikkel vitatkozunk gondolatban minden nap, vagy a donteseinket ellenorizzuk azzal, hogy vajon, o mit tett volna ebben a helyzetben.

Neked is van ilyen?

UI: Nekem egy nagy csalodas az egyik, es allandoan bizonygatom neki, hogy igenis lehet igy is elni: rosszul! Es hogy a nagy josag is tud nagyon, de nagyon serteni. Valahogy Beremenyi Geze/Cseh Tamas utan: "Tanar ur en elek, igy elek, csak elek, ugy elek, ahogy lehet!" /nem pontos az idezet/

Joli néniről szeretnék mesélni.
A tavalyi szilvesztert egy házibulin töltöttem, ahol a házigazda nagymamája, Joli néni is jelen volt. Elsőre nem láttam rajta semmi különöset: szépen kiöltözött és kifestett, nagyon barátságos hetvenéves hölgy volt, talán csak az lepett meg, milyen szivesen van a huszonévesek között. Valaki elárulta, hogy a néni nem lát. Joli néni azonban végig semmilyen utalást nem tett erre, sőt nagyon ügyesen mindig olyan témákra terelte a beszélgetést, amiből nem derült ki, hogy ő vak. ("Egyetek még valamit!" "Miért nem táncoltok?") A lakásban ügyesen eligazodott a bútorokba kapaszkodva, nem kért segítséget. Semmi önsajnálat nem volt benne, sőt nagyon élvezte a bulit, végig beszélgetett, kinálgatott minket, jókat nevetett, hajnal felé még táncolt is velünk.
Nekem nagyon tetszett, hogy valaki ilyen súlyos fogyatékossággal együtt tud élni, s a körülvevő embereknek nem panaszkodk, hanem inkább felvidítja őket. Pedig ő igazán mondhatta volna a zajos házibulira, hogy "Öreg vagyok én már ehhez!"
Nem szeretném elfelejteni Joli nénit.