Az élet rendje /The order of the life

- Látod, drága barátném, újra itt az ősz.
Mi pedig öregszünk.
- És nemsokára meg is halunk.
S míg visszatérsz Uradhoz, borzalmas fájdalmaid lesznek - hosszú évekig, évtizedekig.
/- As you see, my darling, autumn has come again. And we're getting older.
- And soon we'll die. And until you return to your Lord, you'll have terrible pains for long years, decades.


ajánlok hozzá 1 képet az Egyszerű szív /Un coeur simple
c. Marion Laine rendezte fr. filmbül,
mey G. Flaubert írása nyomán készült:
főhősi mindenkinek megpróbál szeretetet adni, de sehol se tanál viszonzásra.
a képen a 2 oldalról vastag, öreg fák szegélyezte füves kocsiúton 2 nő távolodik 1 színes kendő alatt.

Nekem ez a legkedvesebb idézet:
"Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az."

Nagyon nagyon kellene, főleg most. Nagyon vacakul érzem magam, jó lenne kicsire összegömbölyödni és elbújni, de alegjobb az lenne ha lenne valaki akihez hozzátudnék bújni aki átölelne,

nem t'om, mér' nem újul a haviposta? elvérzett vón?

nem igadzán tetsze P. Celan Chymisch c. versi 1. felinek Marno János általi fordítása. az enyim csa' nyers:

Hallgatni, párlódó aranykint, el-
szenesült
kézben.

Nagy, szürke,
mint minden elveszett drága
nővéralak:

Valahány név, minden össze-
égetett
név. Oly sok áldó
hamu. Annyi
elnyert föld
a könnyű,
annyira könnyű lélek-
gyűrűdések
fölött.

... (a többi marad6ós, a Marnó adta cími is telitanálat: "Aranysár", bár lehetne tán Átalakuló is. Az eredeti:

Schweigen, wie Gold gekocht, in
verkohlten
Händen.

Grosse, graue,
wie alles Verlorene nahe
Schwestergestalt:

Alle die Namen, alle die mit-
verbrannten
Namen. Soviel
zu segnende Asche. Soviel
gewonnenes Land
über
den leichten, so leichten
Seelen-
ringen.

...

(vaj' +int +rónak, h. magyartalan vagyok, miko' nem es vatyok madzsar, csa' o'y csángóféli - szégyöllem is

Ne keresd a halált. A halál majd rád talál. Azt az utat keresd, amely beteljesüléssé avatja a halált. / A. France/

Az élet méreg, ha nem hiszünk benne. Az élet méreg, már csak eszköz arra, h a hiúság, a becsvágy, az irigység beteljenek vele. /Márai S./
Ó, élni rendkívüli felelősség. Gondolja csak el, emberek között élni! Sokan nem bírják. Mennyi érdek! Az unalom, a hiúság, a becsvágy, az érzékek, s minden mögött a halál... Ki bírja ezt "egészségesen?" Kevesen, nagyon kevesen. /Márai S./
Nem igaz, h nincs segítség. Csak meg kell találni azt az embert, aki segít, mikor egyedül vagyunk és már nem akarunk élni. / Márai S./

“Senki sem tudja, hogy az ember számára végül is a halál nem válik-e a legnagyobb áldássá; és mégis, az emberek úgy félnek tőle, mintha tudnák, hogy ez a legnagyobb átok.” /Szókratész/

Ha sokszor egyedül is érzem magam a világban, elkeserítőnek, nehéznek érzem az életet, akkor is megpróbálok hinni abban, h lehet szebb, ha akarom.
A halált nyugodt szívvel várom, de jöttét nem siettetem.
Rengeteg dolgom van.
A halál áldás-e vagy átok? Mivel nem tudjuk megismerni, rejtély marad.

Mert dönthetsz


Véget vetni, újat kezdeni, meghalni, születni sosem árt.

Nem fájdalom az, mi a lelket sérti.
Abba hal bele, ha senki se kérdi.
Ha nem használják.
Ha nem szidják, csepülik, rontják,
mert nem csak szeretet, mi viseli gondját,

hanem mindenek.

Emberek ne egyhitûek legyetek!

Kérdezzetek, s ne tudjatok,
de fussatok, ne rohanjatok!
Mit kerestek, lehet nem kívül van, hanem belül.
A gyermek, mi voltál, most is benned trónol, csücsül.
Hagyd, hogy felnõjön. Ne akard a biztonságot.
Nem élet az, mit egyedül álmodsz.

Ne légy egyedül, mert addig nem élhetsz,
De kinyújtott kézzel valakit megértesz.

Az élet nagy dolog,
egyedül építeni nem tudod.
És ha félsz, hogy kit válassz,
s az arcod e kérdésben tûzbe lábad,
ne tudj, hanem vedd észre, jó tûz is az!

Érezd, ki fontos, mert dönthet: Te vagy!

Ha más nemis, de a föld meghallgatott


A költő bűne a költés
az író bűne az írás
de én egyik se vagyok

Sem pszichológus, sem filozófus
még csak művész -se
csak ember vagyok

Érzek, és érzem, hogy itt maradok
halálom után is érezni fogok

Már nem halok meg úgy igazán soha
éltem, igazán, s-ez örök életem oka

Szobám minden dísznövénye barátom volt
de legelőször az aszparágusz, a magtalan ostoba

Tanárom volt, tanított:
"Látod hitvány kis leveleim barátom?

én így vagyok szép
ilyen mint én csak egyszer van a világon"



Az aszparágusz mondta el nekem,
hogy szép vagyok

én a nyomorult a tudatlan, de örök
életemmel most már nem is pörölök

Ikarusz vagyok, ismerem sorsomat
szárnyam olvadni fog, nem repülhetek sokat

Örülök, hogy voltam, hogy leszek, és hogy vagyok
ennyi az adok és ennyi a kapok

Weöres Sándor: Médeia /részlet

.. dal csendül:
ÖLELJ ÖRÖMÖDBE, FÉNYHOZÓ...

Én, vérrel szennyezett,
nem térhetek feléjük. Barna darócban és
sarútlan a hegyre indulok. Lenn hab forog,
ködből hasadoznak a túlsó part zöld ormai.
Én, átkozott, az oltárhoz nem léphetek,
sziklára hajtom homlokom.

... TISZTÍTS MEG AZ ÉJ ÁRNYAITÓL...

Tévelygő, távoli kedvesem,
meddig kell ölnöm, elesnem érted? Vízfodor
őrlődik a zátonyon. Valaha elérjük-e
valódi életünk?

... VELED KÖZÖS LEGYEN KELYHEM, KOSZORÚM...

Eggyé-forrott alakunk,
e szem-nem-látta forma, öröktől vár reánk
a Sorsok házában. Külön csak téveteg
habok vagyunk.

... ÖLELJ ÖRÖMÖDBE, FÉNYHOZÓ...

Ady Endre: Sorsunk

Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserű álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szívünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

Ha jelen időben volna írva a fönti idézet, nagyon egyoldalú állítás lenne, amire csak egy viszonylag szerencsés helyzetben lévő és optimistán önhitt ember vetemedhetett volna. S ugyanez lenne érvényes arra is, aki még ráadásul terjeszti is.
Mert mit érdemlenek az éhezők milliói szerte a világban, főként pedig az ún. fejlődő országokban Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában? De sokak esetében érvényes ez Közép- s Kelet-Európában is.
Akkor már inkább a pápistáknak van igazuk, akik az emberi cselekedetek és az isteni kegyelem hatását is fontosnak tartják, vagy a realistáknak, akik a körülményeket, adottságokat is számításba veszik. A taoisták inkább a világtörvény fontosságát hangsúlyozzák. A kálomisták pedig egyedül Isten kegyelmétől teszik függővé az ember üdvét, hasonlóan a sorsban vagy a csillagok állásában, horoszkópokban hívőkhöz, akik szerint ugyancsak nem a mi cselekedeteinken vagy érdemeinken múlnak a sikereink.
Kinek van hát igaza?
Az idézett úr ügyesen kikerülte ezeket a buktatókat azzal, hogy jövő időt használt.
Igen, megérdemeljük majd a pusztulást vétkeinkért, felelőtlenségünkért.
(Nem ezt mondták-é vajon a bűntudatos zsidók is a gázkamrák árnyékában?)

W. Shakespeare ('564-'616: CXXIX szonett

A szellemet mocsokban tékozolni
Kéj, amíg tesszük; s már előtte kéj,
Becstelen, gyilkos, véres, szörnyű, talmi,
Vad, állati és hazug szenvedély;
Mihelyt élvezted, már csömöre éget;
Észbontó inger, s mihelyt megkapod,
Észbontó undor, mint lenyelt csalétek,
Mely őrjíti, akit csábított;
Őrjít, ha elérted, s ha csak kívánod;
Vágyd, élvezd, ott hagyd: érzed viharát;
Próbálva áldás, kipróbáltan átok;
Előbb ígért üdv, aztán délibáb.
Mindezt tudjuk; de kerülni ki tudja
A mennyországot, mely e pokol útja?

ford. Szabó Lőrinc


Ha csúnya vággyal jóllakott a szellem:
Gyönyörre lelt; de addig ősi méreg;
Vad gyilkos, hazug, vérengző, kegyetlen;
Alig örült, undok csömörbe téved;
Dühöngve zúg, a józan észt gúnyolva,
A gyűlölet csalétke benne tombol;
Rabolni hív, ővé a szív robotja,
Betelten is bolond, alél a gondtól;
Élvezd a kéjt, szaladj ölére; vesd meg;
Örök veszély; kezdetben üdv, kínálón
Hajlong feléd; utána kín veszted;
Kívántató gyönyör s mögötte álom.
Jól tudja ezt a lélek, s gyönge szívvel
Pokolba lép, ami égbe visz el.

ford. Keszthelyi Zoltán


Th' expense of spirit in a waste of shame
Is lust in action; and till action, lust
Is perjur'd, murd'rous, bloody, full of blame,
Savage, extreme, rude, cruel, not to trust;
Enjoy'd no sooner but despised straight;
Past reason hunted; and, no sooner had,
Past reason hated, as a swallow'd bait,
On purpose laid to make the taker mad:
Mad in pursuit, and in possession so;
Had, having, and in quest to have, extreme;
A bliss in proof, and prov'd, a very woe;
Before, a joy propos'd; behind, a dream.
All this the world well knows; yet none knows well
To shun the heaven that leads men to this hell.

Rab Zsuzsa: Lehet

Hát még lehet? Mégis lehet?
Lehet?
Virágos isten küldött tégedet!
Megint veled? veled, veled, veled?
Az ócska sláger-dallam is nevet,
sajnos, a vénkisasszony is nevet,
mitagadás, a bácsi is nevet
nevet, nevet, hogy lehet,
hogy veled,
megint veled, hogy azértis, lehet,
hogy tiporjuk vakon az éveket,
külön-külön, mégis veled, veled,
a metrólépcsőn ifjú szédület
röpít és részegít, s az is nevet
és csúfolódón nyelvet öltöget,
azt mondja mégis, hogy lehet, lehet,
bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
és zörgő szíved is szeret, szeret,
s már nem számoljuk rég az éveket,
már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
kicsoda játszott velem és veled,
csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet -
sors ez? vagy harc? szerelem? szeretet?
Majd vénülök magamban, nem veled,
mint olvasón, morzsolok éveket,
pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
és minden éjszakám veled, neked,
és minden reggelem neked, veled,
és mindig nélküled és nélküled,
halálos ágyamon, ott is veled.
Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet.
Amire nem jutott szavam neked,
elmondja majd istenem-istened.


Én: ...és mégis Veled.

A saját életnek nem megbízható tanúja senki sem. Kár is felesketni, hogy az igazat, csakis az igazat fogja vallani.
/Ancsel Éva/