Az összes üzenet időrendben

Sokan mondják nekem, nem érzem szélmalomharcnak, hogy a vidámság elkötelezett harcosa vagyok!?
Amikor az életbe belefáradt, a bajban megfeneklett arcok néznek rám, az visz engem igazán arra, hogy vidámságot lopjak az emberek szívébe. S ha nevetnek: megnyertem egy csatát!!! Ha egy percre is, de segiteni szeretnék, hogy szerethetőbb legyen az élet: az én Dulcineám...

Sziasztok! Egy klubot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, aminek én is tagja vagyok. A neve: Fiatalok Természetismereti Klubja. Nagyon jó hely, változatos programokkal, barátságos, vidám társasággal és sok kirándulással. A klub 1979 óta sikeresen mûködik, ám most egy kicsit megcsappant a tagok létszáma, ezért keresünk új, a természet irárt érdeklõdõ fiatalokat (általános iskolástól kezdve egyetemistákig). A klubon bárki ingyen részt vehet és jöhet akár csak egy-egy elõadásra, kirándulásra is, vagy részt vehet az összes programon. Ha kedvet kaptatok, ne habozzatok, nézzétek meg a honlapunkat és gyertek a programokra! :-) www.ftk.tar.hu

Látogass el a honlapomra

Rákos beteg vagyok ,harcomat, a küzdelmemet szeretném bemutatni egy külön rovatban elmesélve.
Milyen utat választottam a gyógyulásomhoz. A családom és barátokon kívül kik segítettek. Melyik Alapítvány volt az,ahol közösségre leltem. Milyen táplálkozási útmutatót kaptam, ennek receptjeit mutatom be, a menü receptek rovatában A képzőművészeti hobbi során készült "alkotások" szerepe a gyógyulásomban.
A kezdeti lépések láthatók a "Hobbi munkáim" menüpontban.
Szeretnék másokon is segíteni azzal, hogy mindezt
elmondom,bemutatom.

Manyi

www.gportal.hu/manyi

Nem kétlem, hogy sokunknak volt gyerekkorában egy „padlása”.
Én most tisztán látom, érzem a szagát, még a melegét is. Akinek volt, tudja, miről beszélek…
A mi házunknak elég nagy padlása volt, legalábbis akkor, annak tűnt. Ide bújtam el akkor, ha nem akartam „létezni” mások számára, vagy felűzött a kíváncsiságom.
A padlás ajtaján lógott egy rossz vajling, mert hát, - jó lesz az még valamire! Egy nagyon meredek falépcső vezetett fel, ami mindig tele volt pakolva lim-lommal, amit valaki lusta volt feljebb vinni.
Ezeken átügyeskedve, sűrűn találtam magam odafenn. Akkor, mikor sírnom kellett, vagy amikor az első szerelmes levelem anyu kinevette, mikor apu fel akart pofozni, vagy összekapott anyuval. De emlékszem, akkor is ide menekültem, amikor elvesztettem a bevásárlásra kapott húszast. Tehát a padlás egy „csoda” hely volt, ahol biztonságban voltam, és az a sok kincs, elterelte a gondolataim. Imádtam matatni, túrni a lomok közt. Sose tudom már meg, hogyan hordtak fel oda annyi mindent. Még egy hatalmas szekrény is volt, egy csomó régi ruhával, szőnyeggel, párnával. Hatalmas zsírosbödönök voltak megtöltve, a nagyapám „Film Szinház Muzsika” folyóirataival, gondosan, évfolyamonként, madzaggal átkötve. De katonacsizma, és drótos-fazék épp úgy, mint karácsonyfadísz, lószerszám, fateknő, használaton kívüli befőttes üvegek. Az öreg gerendákon, a szögeken kötelek, esős időben a terített ruhák itt száradtak.
Az egyik gerenda rejtett egy igazi kincset is: egy német tiszti revolvert, gondosan elcsomagolva. Mikor ezt a bátyám megtalálta, anyám hisztérikus rohamot kapott, s addig abba se hagyta, míg apám egy erdőben olyan mélyre nem ásta, ahonnan más körülmények között, már a víz tör fel. Szegény feje a sírba vitte a titkot, melyik erdő volt…
De az egész padláson a legnagyobb kincs, egy lyuk volt, amit a téglák közül kihullott malter hiánya adott. Ez a lyuk, csodás szórakozást kínált, mert a szomszédék udvarára nézett…... [folytatódik]

A képzelet egy csodálatos adomány. Fontosabb mint a tudás, mert mikor az ember fejében megszületik egy ötlet, nem biztos, hogy megvan a megvalósításhoz szükséges tudás is. Ha erős a motiváció az elképzelt dolog vagy tett megvalósítására, az ember mindent meg fog tenni, hogy a szükséges tudást is megszerezze. Más azonban a képzelet, és más a képzelődés. Ezt Weöres Sándor nagyon szépen megfogalmazta " A képzelődés az élet törvénye szerint működik és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint működik és amit megteremt, műalkotást, tettet, gondolatot: valódi és igaz. "

A hozzászólásokat olvasva mosolyogva tapasztaltam, hogy mennyire sokszínűen itélitek meg a nőket. Mindenesetre egy vicc jutott az eszembe. A horgász az óceánból kifogja az aranyhalat. Az kérleli, hogyha visszadobja teljesíti egy kívánságát. Azt mondja a horgász: rendben, mivel félek a repülőtől és a hajótól építs egy autópályát az óceánon át, hogy eljuthassak Amerikába. Az aranyhal alkudozik, hogy hát bonyolult, költséges stb. lehetne-e más kívánság. Megszólal a horgász : Jó! Mindíg szerettem volna kiismerni a nőket. Gondolkodik az aranyhal és megkérdezi: és hány sávos autópályára gondoltál? Ennyi a vicc és ami komoly: nem a mellbőség határozza meg a nőt, hanem azok az apró dolgok amiket mi férfiak egyszerüen a racionális agyunkkal nem értünk meg. A nő a szívével gondolkodik, ami számunkra jelentéktelen. az az ő számára fontos. El tudnak varázsolni bennünk, azt tesszük amit mi jónak látunk, feltéve ha a nő azt akarja. Azt hiszem ezt a témát lehetne évekig boncolgatni akkor sem jutnánk a végére és épp ebben van a nő varázsa.

Üdvözlet mindenkinek!
Azt hiszem végre meg van ami kerestem. Egy kötetlen lehetőséget a gondolatok cseréjére. Olyanok társaságát akiket érdekel mások véleménye, akik szivesen vitatják meg a felvetett témákat, megosztják érzéseiket. Két szóban magamról: négy éve özvegy vagyok, már talán túl a viharokon, de azzal az igénnyel, hogy értelmesen meg tudjak beszélni dolgokat másokkal. Gondolom nem vagyok egyedül a problémákkal, a felmerült gondolatokkal, hisz más is kerülhetett ebbe a helyzetbe akár így mint én, vagy egy válás vagy szakítás révén. Nincs elkeseredés, de azt hiszem egy ilyen töréskor átértékelődnek dolgok, kapcsolatok és ezekről többnyire szemérmesen halgat mindenki, pedig sokszor egy kis beszélgetés is át lendíthet egy-egy holtponton. Nekem rendeződtek a gondjaim, de mindíg érdekelt mások élete, véleménye. Bízom abban, hogy lesz aki ezt meg is ossza. Nehéz olyan fórumot találni, ahol az én korosztályom is tud eszmét cserélni. Ha gondoljátok, itt megtaláltok! Sziasztok Pista

Olvastam egyszer valahol, hogy a földön, kérlelhetetlen törvényvilág működik. Kemény, szigorú, felrúghatatlan. Sokféle szintje van, nem mindegy, hogy mondjuk egy vízmolekula a pára-világ, a folyékony világ, vagy éppenséggel a kemény jégvilág lakója.
Nyilván a fürge vízcseppecske is megdöbben, ha megfagy, főleg ha volt már szabadon lebegő párafelhő az égen. Egy jégkockának is valószínűleg halálfélelme van, ha olvadni kezd.
Sok világ van, és mindnek más a törvénye.
De hogy működik mindez a lélek síkján? Az érzelmek területén?
Léteznek törvények, vagy csak a fizikai törvényeket igyekszünk rájuk húzni?
Nem tudom. De egyre biztosabb vagyok abban, hogy a lélek törvényei a legszubjektívebb törvények a világon! Nincs két egyforma. Igyekszünk egy, un. normának megfelelni, de nem lehet!
Egy a titok: meg kell élni, és meg kell tanulni élvezni, az összes halmazállapotot!
Kell a "pára-világ", az álmodozás, hogy legyenek céljaink.
A "folyékony", a realitás, és a "jég-világ", az örök kételkedés, passzivitás, és negatív érzelmek. Mind megélése szükséges ahhoz, hogy értékeljük magunkat, cselekedeteinket, és persze másokat.
Egyre viszont vigyázni kell! Egyik se zárjon magába....

Az érzésekről nagyon nehéz beszélni.Megfoghatatlanok, állhatatlanok, mulandóak, mint mi magunk vagyunk. Egyik percben még itt vannak, aztán meg a nagy semmit markolja kezünk.
Vajon tényleg enyém azaz az érzés vagy csak azt hiszem..lehet nem is tartozik hozzám. Az érzelem nem én vagyok.
Csak egy érzés, mely tőlem független életet él, néha tullép rajtam , átgázol a lelkemen, elmerülök benne, aztán meg menekülőre fogom....de nem menekülhetek...

Arról, hogy a szívek összetörnek


De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chansonénekesnõk énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, föltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívér összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívûekkel állasz szemközt: nem tudod õket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkûség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.
Márai Sándor: Füveskönyv /részlet/

A sebek nehezen gyógyulnak, hegek mindig maradnak, de nem hiszem, hogy a bosszú éltet. Inkább a remény.

Talán Sancho Panzahoz állok közelebb, pedig kicsit Don Quijote szeretnék lenni, de ehhez kéne egy adag őrültség és lázadás.

Azt a nagy-nagy tüzet ideje lenne megrakni, mert a szivekben egyre kevesebb a meleg, emberek fagynak meg az utcákon, gyerekek éheznek, családok esnek szét. Gyakran közömbösen szemléljük egymást. Hol van az a nagy-nagy tűz, ami mindannyiunknak hiányzik?

Szervusztok!!!!!!!!!
Egy kissé megkésve,

KIVÁNOK MINDENKINEK NEGYON BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!!!!
és ezzel a versel szeretnélek köszönteni beneteket!!!!!!!



William Wordsworth
(1770-1850)

Tünemény

Mikor először tűnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyűség:
meglep, megállít és kísért.
De többször látva: látomány
volt ő, és mégis földi lány.
Lépése szűzi és szabad.
Házias minden mozdulat.
Alakja nyájas, tiszta fény.
Nyomában emlék és remény
kelt: mivel ő sem állt a szív
mindennapi és primitív
éhei, kis búk, örömök,
csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.
Azóta híven nézem őt,
s lesem élete ütemét.
lelket lélegző drága lény:
útitárs a Halál felé.
Szilárd ész, gyengéd akarat,
szívós erő halk báj alatt.
Valódi asszony, jó s igaz,
intés, parancs, derű, vigasz.
Asszony, és mégis valami
fényt érzek, ami angyali...

Babits Mihály forditása

En 32 eve hagytam el Mo-t es Australiaban elek . Szeretnek Bpesti magyarokkal levelezni. Engem minden erdekel kiveve a sportot.Szivesen beszelgetek informacios temakrol vagy szemelyes problemakrol, oromokrol. En szeretek nevetni ( az austral humor borzaszto) bar az elet vala az a " fekete zongora" ( Ady) a gondokat is elbeszelgethetjuk. Szoval, ha tudsz hasznalni egy levelezo baratot, irjal. Legjobbakat mindenkinek, Melitta

Az egyedüllét egy állapot, a magány egy érzés. Egy sötét és hideg érzés.
A kettő együtt egy sokszor leküzdhetetlennek tűnő dolog.
Megyünk az úton egyedül, vagy párban, aztán jön egy gödör.
Beleesünk, netán löknek egyet rajtunk, a lényeg lenn vagyunk a gödör fenekén. Van aki leül és kicsire összehúzva bevackolja magát, van aki körülnéz, hogy hogyan is tudna kimászni. Mert fenn egész más még egyedül is. Mert el lehet indulni akár egyedül is. Mindegy hogy egyenesen sik terepen, vagy szúrós bokrokkal szegélyezett ösvényeken hegynek felfelé. Az utakon találkozhatunk másokkal, akikkel lehet hogy együtt folytatjuk utunkat, vagy csak megállunk egy kis pihenőre.Választhatunk utat,uticélt. Egyedül is!
De lenn elhatalmasodik rajtunk a magány érzése és elfeledteti velünk, hogy fenn milyen zöld a fű,milyen a napsütés és milyen egy kis virág. Még azt is elfelejtük, hogy milyen is egy szúrós bokor tüskéjének karmolása.

Mikor szemem, akadályok közt imbolyogva
tapogatja a hetedik szoba árnyait,
mikor a hajlottan-zizegő hegyhátak közt
rajzolódó fénypatak medrén át messzi les,
mikor orrom hegye is sűrű homályba vész
mézédes harmat sóssá csapódott cseppjétől,
s mikor szemhéjam paplanja szab néki határt,
mint szobrász kőből, vetkőztet ki a sötétből –
az én szemem – mindenhol, mindég Téged keres.

Ha az ember mélyen magába néz és eltöpreng azon, hogy vajon önmaga melyik figura: Don Quijote vagy Sancho Panza, akkor, ha elég mélyre lát, azt látja, hogy ő Sancho Panza is és Don Quijote is. (Vagy már egyik sem.)

Üdvözlet mindenkinek!
Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra.5 éve én is egyedül vagyok.Azelőtt mindent én intéztem,biztonságban éreztem magam, hiszen a szüleim is éltek és családom is volt.Szüleim meghaltak, férjem pedig egy levélben közölte, hogy egy 18 éves lányt vesz el és kész.Ő akkor 48éves volt,én 40. Ott maradtam egy nagy fiuval egyedül.Szakmám:virágkertész. Azota sokminden megváltozott bennem. Félek mindentől,mindenkitől,visszaszólni nem merek senkinek sem,inkább elmenekülök, nincs meg az a biztonságérzetem, mint régen volt.Pedig tudom, hogy nem szabad látszani rajtam semminek sem, mert itt is nagy a konkurencia és a gyengét letapossák,de mit tegyek,hogy ne legyek ennyire gyáva jó lenne, ha lenne önbizalmam,mint régen.Szivesen leveleznék mindenkivel,aki hasonló problémával küzd, vagy tud segiteni vagy csak egyszerüen szereti a kertészetet, azon belül is a virágokat.Sziasztok!

Évi

Az élet szakítás után...? nagyon üres. Várok valakire, de tudom már nem jön. Fáj a hiánya, de visszatartani bűn. Rettenetes volt, mikor rádöbbentem, hogy haldoklik a kapcsolatunk, a folytatás a fájdalmak sorozatát jelenti. Emlékeimben, még ott lüktetnek a boldog pillanatok. Olyan érzés ez, mint mikor az amputált végtag sajog.

Az is érdekes, amikor valaki már annyira eldöntötte magában ezt, hogy beszélgetés közben magáról állítja, hogy ő melyik is. Például: Don Quijote vagyok -- mondta egy jó ismerősöm, akit becsülök, szeretek. Éppen ezért megdöbbentett e mondatával. Eddig a mondatig szerénynek ismertem. Szerintem ugyanis ezzel az állításával egy eszménnyel azonosította magát. Lehet, sőt valószínű, hogy számára ez nem ennyire egyértelmű, talán nem is (egyértelműen) pozitív neki a donquijoteség. Mindebből mi következik? Érdemes tisztáznunk valóban, hogy kinek mi a véleménye e dologban...