Az összes üzenet időrendben

Fiatalos 58 éves vagyok. Özvegy lettem, felnőtt fiam van. Elég egyedül érzem magam. Korombeli, akár fiatalabb, vagy idősebb levelező partnert keresek. Szívesen venném, ha írnátok.

Sziasztok!
58 évesen lettem özvegy, ami megváltoztatta fiammal az életünket,
Kihívás volt, mert itt maradtunk egy félig felépített házzal, az előzőekben megbeszélt tervekkel öreg korunkra.
Ez a kihívás, újra gondolni az életemet.
Felnőtt fiam van, éli a saját életét. Nekem, aki mindenkor a férjemmel együtt gondokoztam, most nagyon nehéz. A házat mostanra befejeztük, volt erőnk véghezvinni.
Meg kell keresnem a további életem értelmét.

az olvasás, de a nyet is legtöbbx: idegenek dolgaival, éltivel töltni az időd, élted,
s azt hinni: segíthetnek Rajtad.
szkeptik' vagyok - hány kocsi vett föl a százbul, ezerbül?
s vaj' mér'?
önérdekbül, kéjvágybul, a saját örömük v. lelki üdvük mián, vagy Érted Magadér'?

Táncolok

Veled

Fejemben még a tegnap volt beszélgetéssel


Kavarog, cserélődik, pulzál fejemben a tartalom
Lelkemet éppen csak, hogy gyeplőmmel tarthatom

De valami kisül belőle
Szívem üzen, hírjön felőle

Egyszeri a tartalom
Ujjamat ott akarom
tartani az arcodon

Rátenném, had melegedjen,
szemed fénye elevenedjen

Tánc megáll, hogy szívünk dobbanjon
megannyi lánc hangosan roppanjon
ezred éves szív életre lobbanjon


S akkor jön az alkalom
ujjamat más szférába fordítom

Lélegzet eláll. Vissza kell tartanom
Élvezet vagy édes,
aurádat lelki ujjammal finoman simogatom

Nincs még egy, aki úgy símogat
nincs még egy, aki úgy látogat
nincs még egy, aki fülembe ily szédítőn nyelvet használ
nincs még egy, aki nékem ily magas célul szolgál

Tevagy az a szüzességet fogadott szeplőtelen múzsa
ki az ókori költőt Olyposzra húzza

Rámnevetsz és szédülök
Tiszta tavad vizében földet hagyni készülök

Te vagy nekem vonzóerő, lágy és suta
fellegeknek rámvárón táruló kapuja

Maradj velem, maradj!
Ezt a magasságot szeretem, add magad.
Nem múlhat el, a pillanat

Rád gondolok és nem félek, hanem boldog vagyok
kezet zsebre téve hozzád fordoluk

picit ökörködõsre veszem,
talán nem mondtam még, de ez a kenyerem

általában a mosoly mibõl élek
napról napra hittel remélek

hogy van bennem valami
s hogy eljön majd a valaki

kivel együtt rophatom
tánchoz az érzést lophatom

ránézek és látom boldog
kellenek az ilyen dolgok

nekem es teccik Ozsvald nehány versi:

Gyerekhangra

Már futni se mernél a kert alatt,
csak álmokkal ámítod önmagad,
emlékedben él csupán
a fiú, kit a táltos ledobott,
varangyos békák tűzszeme,
kocsma előtti vad zene,
csizmák - porfelhőt rugdalók,
kezek - kerítést tördelők,
harmonika gyöngyház gombjai,
mi újat tudnak még mondani?

Három vaspánt a szívemen,
jajszavuk hallom idebenn.
Vigyázz - a kerékszög kiszakadt,
dugd oda helyette ujjadat!
Zsebkendőd vérben - sose bánd,
csak hulljon az a pánt!

Postilla
Bornemisza Péternek

Ez a kis "sömmi" ember
csak pöröl, egyre pöröl,
inaiba csúf ördögök
harapnak, kísértetek
csípnek oldalába,
döghalál kerülgeti,
hánykódik, akár a
magányos csónak
tengeri szélben,
ez az apró "bikkmakk",
vézna kis ember
örökké nyugtalan,
mindig csak háborog,
és mondja, mondja
a maga igazát,
dacos homlokával
veri a pádimentumot,
császári főket gúnyol,
dölyfös urakat ostoroz,
kényes dámákról prédikál,
ez a látomásoktól
meggyötört,
testben már majdnem
összetört,
csupa bőr és csupa csont,
fonnyadt kis ember
hogy ég, hogy lobog,
hangja átzúg a falakon,
és riasztó igéit
szórja csak egyre,
a megrettent szívűek
vigasztalására.

Hogy mér' teccenek e versek? Mer' sok emléköt ébresztnek.
+ tán én es o'y sömmi kis embör vo'nék vagy xetnék lenni, mint mi'y Ozsvald es vo't + mi'yrő' írt.
Csa' a kár, h. sok he'y, hun Bornemisza működe, má' te'jesen e'tótosoda. E vár a többi +alkuvó fölvidéki madzsarra es. Halleluja!

Ozsvald Árpád (fölvidéki költő, + 2oo3):
Gondolatjelek

I
Mikor már megismerted
a világot, minden
oly egyszerűnek
látszik, mikor még
fiatal vagy, állandó
lázban égsz, félsz,
hogy lekésel valamiről,
pedig semmiről se
maradsz le, a világ
kitárja ablakait,
a tudás súlyos kapuját -
és türelmesen vár
rád a bölcs halál.

II
Valmi fájdalmas sóhaj
hallatszi a föld alól,
árva lelkek sírdogálnak..
Valakik a fejük felett
tépik a gyökereket,
s most itt állnak,
mint kibontott
régi sírhalom,
üresen, meztelenül -
és gyökértelenül.

(az elgyökértelenedésrül Simone Weil es ír)


Kariatídák

Világtalan Ruta csellózik
a Váris pusztuló házai fölött,
fekete felhők pihennek lábainál.
Magasba nyúlik az égig érő zöld fa,
énekre tátja csőrét egy különös,
ismeretlen tájról jött madár.
A cselló húrjai feljajdulnak
és felzeng a
Kariatidák kórusa:
Mi tartjuk az istenek templomát,
évezredek óta állunk a szélben,
záporban, fejünkön súlyos kőlap,
arcunk bőrét kimarta az idő,
ruhánk fodrai egyre töredeznek..
Nincs mosolyunk, haragunk se,
hallgatunk egykedvűen, mint a
cédrusok a kőfalak alatt.
Már nem is a fedetlen templomot,
csak a hitet tartjuk fejünkön,
s az eső üres szemgödreinkből
könnyként lassan csordogál.
Talán valahol várnak reánk
a szabadító hajnalok, s testünk
- akár Memnon megcsonkított,
óriás szobrai - e korai fényben
énekre gyúl.


Bolondok hajója
/Narrenschiff, 1494 - eredetileg Brant Sebestyén versi, Ajtóssy-Dürer Albert fametszetivel, háromszáz évig bestseller - tőkés madzsarul: jó üzlet - sikerkönyv)

Hová, hová
bolondok hajója?
Az árbocon a kakas
már harmadszor
kukorékolt,
és nincs, aki
felhúzza a vitorlát,
nincs, aki megfogja
a kormánykereket.
Csak hányódunk a
tengerek habján,
nincs kikötő,
amely befogadna,
ülünk a bárka
evezőpadján,
elaggott eszméken vitázva,
lázasan keressük
a bölcsek kövét,
fényes csillag
után kutatunk
a borult égbolton,
de kvadránsunk
a vízbe hullt,
és hajónk csendesen
pörög... [folytatódik]

Terjed az erkölcstelenség, csalás.
- Mond6juk azt is: globalizálódik tán?
Má' nemcsak Csonka-Madzsarisztánba' csapják bé az idegeneket - köztük a kisebbségi s vidéki magyarokat es Budipestisen -, hanem Fölvidéken is a magyarokat.
1 kasszírnőcske ma majd félezer koronával könnyített vón rajtam, ha nem figyeltem vón s nem beszéltem vón más nyelveket is, köztük nehány szlávot is, mit hajlandó vót +értni a bunkó hölgyemény, ki bocsánatot, pardont se tanula + mondani +' az anyanyelvin se.
S e sajna, nem egyedi eset, hanem elég gyakori.
A megszállt területek magyarjai is valahogy túl sokszor húzzák a rövidebbet a hatalmon lévők ügyességinek köszönhetőn.

Nehány +figyelés a hatalm természetirül:

"Minden hatalom könyörtelen, ha ő ellene irányul bármi is, lett légyen az jóság v. gonoszság."

Szalay Kár. A Sátán helytartója c. regényibe'
Fersén atya Listius Lászlóho' (1628-62), a szabadgondolkodó s morális gátlás nélküli 1kori hírös bűnözőhö',
ki a későbbi Sztalinho', Hitlerhö' hasonlít6ó,
s ki a halálos ítéleti előtt Ferdinánddal való tapasztalati után még Lipót kegyelmibe reménkedne.

"Az olvasó még azt a csöppecske igazságba vetett naiv hitét is elveszíti olvasás közben, amit eddig talán sikerült magában mőrizni."

Beke Alb., Havi Magy. Fórum '96/1 + A kételkedés művészete, Mundus '99

"Aki gyenge, az kérlelhetetlen."

Nagy And. Báthory Erzsébet c. színmívibe'
a koncepciós pört koholó Thurzó György nádor, 1610 végin

Kézzel takarózva


Annyi dolgom lenne, de nem szabadulok
kezed melege alól soha ki nem jutok

Ajkadnak finom, pihénpuha begye
szívemnek vágya, fülemnek eledele

Szemedben a tiszta õszinte vonzalom
lelkemben a szikra, elválni borzalom

Többé nem nyughatom, nem állhatok meg soha
kebledben tiszta víz, nem leszek ostoba

Százszor is érintem, csókolom a szádat,
hallgatom, hogy lélegzik, soha el nem fárad



Asztalnál ülünk lábad lábam között
kezed fogja kezem, kezem kezed között

Jó volt, hogy nem álltad, velem nézni szemet,
ha fejed nem fordul el, föl nem nevethetek

Ha nem nevetek, akkor min nevetünk?
kételyek közt a szív, ha igazán szeretünk

S ha igazán szeretünk, csak az ember számít
nincs az a távolság, mi Tõled engem tágít



Ott voltam Veled, asztalnál kezdetnek
melegét éreztem símulós kedvednek

Melegét éreztem szavadnak s keblednek
új vers kezdõdjön, himnusza testednek

Ének

Vágyom veled leélni éveket
vágyom veled megnézni képeket

Vágyodom veled ropni táncot
vágyódom éjfélkor veled nézni lágot

És veled akarok ébredni egynapon
egy könyet csordítóan boldog hajnalon

Veled ülni kis asztalka teája melett
veled hülni vízben, hova forró vízpart kerget

Veled válljon egészé az az egyébként fél élet
Te álltalad legyen széppé a hangom és édessé az ének

Veled, értesz? Veled vágyom megélni szépeket
s ha majd jön a vég, melletted nyugodni ezrével éveket

Kóstolgat az élet minket, gondoltál már erre? Hoz rengeteg jót, de mindig valami nagy árat fizetsz. Olyan terheket ró rád, meggebedsz. Aztán megint ad. Elvesz, ad. Néha azt érzem, figyeli, mit bírsz még...?
(Schäffer Erzsébet)

Juhász Gyula: A csönd felé

Lakásom lesz a hetedik magány,
A halál felé nyílik ablaka.
Kertjében csak emlékek teremnek
S lakója csak a lelkem lesz maga.
Kertjében örök emlékek teremnek,
Nem érnek mérges vágyak már oda,
Csak remény nélkül tüskétlen az élet,
Ne várj csodát, az élet a csoda!

Csak vágyak nélkül tüskétlen az élet,
Csak népek nélkül népes a magány.
A csönd elfojtott igéktől beszédes,
A föld csak ölelő ölén anyám...
A csönd csak megölt igéktől beszédes,
Ne mondd ki a szót és ím megleled.
Hagyd magára e látszatos világot
És maga a világ lesz majd veled!

A kihívások nélküli lét, csak vegetálás! Legyen a kihívás bármilyen kicsi, ha a megoldása rád vár, fogj neki. Ha ma nem, holnap. Ha nincs kedved hozzá, találj ki másikat! Gondolj bele: már egy jó kaja prezentálása sem kis kihívás, főleg, ha családod tagjai, ahányan vannak, annyi félét szeretnek.

Antonio Dorigo +érté, mit mond nekünk a látható világ, mikor +igézve , lenyűgözve fölsóhajtunk: "Mi'yen szép!" .. ami az élettelen világban elbűvöl minket: .. a szerelem előérzetének hordozója valahány. Ha nem sugallnának valamiféle várakozást, mit érdekelné az embert a sziklaorom, az erdő, a várrom? .. ha nem remélhetnők: 1x +' Ő is jár erre, s életet lehel abba, ami látunk. 's mivégre az utalás, ki másra vonatkoznék a célzás, ha nem Őrá, arra az emberi lényre, 'kitől a boldogságunk' várjuk?

Dino Buzzati: 1 x története - Un amore, ford. Telegdi Polgár Ist. - a torzító röv.-ekér' én tehetek

hasonló témájúak Alb. Moravia Az unalm s A +vetés /La noia, Il disprezzo = inkább lenézés, gőg) c. regényi is


Más téma:

Gyalázat-é a magyarság(om) - vagy büszkeség forrása is lehet? A büszkeségem mások irigységét váltja ki. Lehet másként - természetesen, nem büszkén és nem irigyen, a másik megsemmisítésire való törekvés - gyalázat nélkül élni?

Azér' önhittnek, beképzeltnek se kén lenni, fönsőbbségtudattal se kén élni. Nincs mér'.
Míg a magyarok el vannak telve magukkal, a többiek közbe' +előzték, lekörözték üket.

s a fo'ytonos ránkmordulások: "Tótországba' tótul! Muszaj tótul beszélnie!" Se kérés, se bocsánat. Ők az urak, mi a +tűrt szolgák. Valami i'yen a hétköznapi fasizmus.

Nézz reám s adj életet!


Itt ülök, hol már mindíg is ültem
ezer évekkel korábban már itt csücsültem

Néztem, bambán, értetlen, lázasan az eget
s már akkor, mint most, láttam benne a megannyi szemet

Mert mind szemek azok, halottaink, kik ma ott élnek
s ha elsiklasz szikrázó ég alatt, egy se lesz közt, ki feléled



Ha nappal észreveszed, hogy hajlik a fû, mikor gyenge szél fújja
vagy, mert botorkál benne, fiatal gyermeked édesen tömzsi pihén-puha ujja

Halad simítón, az pázsit gyenge levele által vezetve
s mi ámulunk, mosolygón, boldogan, õreá vissza-vissza nevetve

Lelked szikrázik, szíved boldogságtól árad
nem leszel már, nincstelen koldusa, ennek a világnak



De az éj, a másvilág naponta nyíló kapuja
ott lakik mindenök, régelhunyt apuja, anyuja

Becsüld, hát az eget, mert léte örök
s mi ugyan elmúlunk, mint mikor lomb idelye múlik, s a levél lepörög

Azért az ég marad s ugyan azt az eget
nézték évezredek óta, mulandó emberek

Kiknek szíve újra dobog, mikor egy földi, rájuk vissza-vissza nevet

(Igaz ez nem egy történet, csak igy szilánkja annak)

Édes A...!

Mielött elmennék Sopronba, igaz borért mennék s nem direktbe hozzád, szerettem volna megtudni a telcsiszámodat. Erre Te azt válaszolod, hogy nemsokára elmész Canadába. Ott akarsz élni egy darabon s oda majd meghívsz, még a repülõjegyet is kifizeted. Nem lenne logikusabb, addig, míg még itthon vagyol, találkozni?




Látatlanba


Nos. Most vagyok neked és akarlak, stalán túl korán,
de nem kell minden hangot rögtön kipróbálni a zongorán

Talán az is élég és keblem remeg
Had lehelljem füledbe életemet

Nem halálra gondolok, csak életmese suttogásra
amit nem hall meg szíve, hiába érti a betût, egy szegény pára

Nem dugásra vágyom, mosolyodra, elég hogy megöleljelek
nem vagyok én más, csak egy misztikus-mesét-mondó, mert merek



S merhetnél, valamit, Te is. Nem kérem életed.
De ébredek, döbbenek. Mindezt olyannak írom, kit nem is ismerek

"kit nem is ismerek", milyen lehangóló, igy írni rólad, életem vidító ablaka.
Nem leszek én, hidd meg, szívednek hadnagya, ostora



Ember vagy én is az vagyok
mostlépj, ki tudja késõbb mi lesz s én holvagyok

Tóth Árpád: ROZSKENYÉR

Ó-Tátrafüred

Nézem a homorú völgyet,
A tárt ölű lapályt:
Nagy, ősi fenyőfa-teknő,
Mit vén idők véseje vájt.
A jámbor tót falucskák
Mint békés rozskenyerek
Töppednek a barna teknőn,
Mind oly szelíd s kerek.
Falusi, kerek kis sorsok
Jóízét érezem,
A sok apró, messzi tornyot
Simogatni nyúlna kezem:
Ó, falvacskák, kiket a béke
Hűs kovásza dagaszt,
Békételen szivemnek
Izenjetek vigaszt!
Már esti homályban ültök,
Csak itt fenn sajog a táj,
Fátylasodó szememnek
Hunyó nap bús tüze fáj;
Hunyó, rossz nap parázsa
Szívembe ette magát, -
Kis falvak, pöttömnyi békék,
Adjatok jóéjszakát...
Álmodjam rólatok ma!
Míg csöndetek takar,
Pelyhes csönd, szívig és állig,
Tán zsongul az árva zavar,
Rámsimítja az álom
Sugárzó, szép tenyerét,
S kiformálja szivemből
A béke rozskenyerét.

József Attila:
Nekem mindegy: van isten, vagy nincsen
S bizonyisten hinnék benne,
De még annyi szabadidőm sincsen.

Ha megsegít, csak neki jobb,
Ha nem segít, rosszabb se lesz.
Ha van, hát a mostaninál
Ugy se lehet rosszabb,
Ha van: kutyába se vesznek,
Ha nincs: kutyába se vesznek,
Se nem jobb, se rosszabb.

Előbb-utóbb a szegénynek
Ugyis meg kell bolondulni,
Vagy fölakasztódni valamelyik ágra,
Ha csak észre nem tér,
Mert a szegény itt az isten,
Világot-teremtő isten,
A gazdag csak angyal;
Sóhajtásunk ad rá szárnyat
S a vonagló teremtésben
Minek kell az angyal?